Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. január 31., kedd

Kettős állampolgár a jövőben nem tölthet be közhivatali tisztséget Kárpátalján

kettos_allampolgarsag.ukrajna
Nem tölthetnek be közhivatali tisztséget a jövőben Ukrajnában olyan személyek, akik az ukrán mellett más állampolgársággal is rendelkeznek, a kettős állampolgárok kiszűrésére speciális bizottságot hoznak létre - közölte kedden egy Kárpátalja megyei tisztségviselő.
Vaszil Popadinec, a megyei közigazgatási főosztály vezetője az Ungvárról sugárzó Tisza-1 állami tévécsatorna adásában azt mondta, hogy az Ukrajnában folyó közigazgatási reform lezárulása után nem tölthetnek be közhivatali tisztséget Kárpátalján azok a személyek, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek, s a vezető beosztásban dolgozó köztisztviselőnek nem lehet közeli hozzátartozó a beosztottja.
Hozzátette: a közigazgatási reform már kezdetét vette 2011. december 9-én, amikor Viktor Janukovics elnök aláírta az új közigazgatási törvényt.
A tisztségviselő szerint a törvény száműzi az állami hivatalokból a "sógorságot-komaságot", hiszen a jövőben a főnök még az élettársát sem alkalmazhatja beosztottként. Igaz, folytatta, ettől eltekintenek a falvakban és Kárpátalja hegyvidékén, ahol kevés a szakember.
Közölte, hogy speciális bizottságot hoznak létre, amelynek feladata a kettős állampolgársággal rendelkező köztisztviselők kiszűrése lesz.
Popadinec elmondta, hogy a jogszabály hatályba lépése után jelentős mértékben csökkentik a köztisztviselők számát. Ennek köszönhetően legalább kétezer hrivnyára (mintegy 65 ezer forintra) emelik a közigazgatásban dolgozók fizetését, mivel eddig a hivatalnokok 80 százaléka mindössze havi ezerkétszáz hrivnyát keresett.
Forrás
http://www.karpatalja.ma


Magánvélemény

Érdekes az ukrán hatóságok hozzáállása a kettős állampolgárság kérdéséhez.... Eddig a világon senkit sem zavart a sok orosz-ukrán kettős állampolgár, nem zavart senkinek a román-ukrán kettős állampolgárok sokasága. Nem tűnt fel, hogy Kijev főpolgármestere 17  év óta izraeli-ukrán kettős állampolgár! 
Most, hogy mi, kárpátaljai magyarok lehetünk kettős állampolgárok mindenkinek zavar, hirtelen mindenkinek viszketni kezd tőle valamije....
Külön bizottság a kettős állampolgárok kiszűrésére....Nos véleményem szerint nagyon - nagyon sok olyan hely lenne, Ukrajnán belül, ahová külön bizottságot kellene létrehozni, s sokkal fontosabb, mint a kettős állampolgárok kiszűrése.... 
Kezdhetnék példának okáért egy jó kis útfelügyelő bizottság létrehozásával, akiknek az lenne a feladatuk, hogy a kátyúkat szűrjék ki, amiből annyi van útjainkon, hogy csak nagy kínok közepette tudunk közlekedni, s ezt minden túlzás nélkül állíthatom!
Lassan megérjük, hogy a kettős állampolgárok külön jelet fognak viselni a homlokukon....Bár ha jobban belegondolok, lehet nem is lenne butaság....
Én mindenesetre ma kaptam az értesítést, hogy megkaptam az állampolgárságot, s február 15-én mehetek esküdni. S még ha nem is lehetek köztisztviselő, (ami megjegyzem nem is áll szándékomban), akkor is nagyon örvendek neki, s nagyon várom az állampolgársági eskü letételét! 
Külön bizottság ide, különbizottság oda, mindenkit arra biztatok, hogy igenis legyünk büszkék magyarságunkra, legyünk büszkék arra, hogy az anyaország állampolgárai lehetünk! Ebben a szellemben neveljük gyermekeinket, legyünk  tudatában magyarságuknak!



2012. január 30., hétfő

"Ultramodern" alkoholteszt ....avagy ukrán módra

Egy Kárpátaljára látogató szlovák férfitől egy merőben „ultramodern" alkoholteszt eredménye alapján vették el a jogosítványát és a kocsiját az ukrán rendőrök.
Az egyik cseh információs portálon megjelent beszámoló szerint az Ukrajnába tankolás céljából átrándult szlovák állampolgárt a hazaúton gyanúsították meg az ukrán közlekedési rendőrök, ittas vezetés gyanújával. Elmondása szerint az egyenruhások kiszállították a kocsijából, majd az Európában megszokott alkoholszonda helyett egy trombitává összetekert újságba kellett lehelnie.
A szimatolás során a rendőrök megállapították, hogy előzőleg alkoholt fogyasztott, és ez ellen nem volt apelláta. A helyszínen elvették a jogosítványát, és lefoglalták az autóját, így gyalog volt kénytelen hazatérni. Odahaza azonnal panaszt tett a külügyminisztérium illetékeseinél. Ľuboš Schwarzbacher szlovák külügyi szóvivő szerint az újságpapír alkalmazása még Ukrajnában is szokatlan módja az alkoholfogyasztás megállapításának.
Az ügyben panaszt emeltek, ám az ukrán hatóságok nem tágítanak. Szerintük a rendőrök az előírásoknak megfelelően jártak el, és egyértelműen bebizonyosodott az alkoholfogyasztás ténye. A „trombitás" szlovákra most bírósági tárgyalás vár Ungváron, mely során megállapítják majd az ittas vezetés miatt kiróható bírság összegét, melynek befizetését követően visszakaphatja a kocsiját.

Saját vélemény némi kiegészítéssel:
Itt szeretném megjegyezni, hogy egyáltalán nem pártolom az ukrán rendőröket, hisz mindannyian tudjuk, főleg,a kik részt veszünk napi szinten a közlekedésben, hogy megérik a pénzüket....De...
Jelzem, hogy legújabban a magyar rendőrök, határrendészek is megérik a pénzüket, tisztelet a kivételnek! Néhány nappal ezelőtt a Barabás - Mezőkaszony közúti határátkelőnél léptem be az anyaországba, s hát mit mondjak? Nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, lekezelően, egyáltalán a formaruhához nem méltó hangnemben beszéltél velem a barabási kirendeltség egyik munkatársa....
Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy éljünk törvény adta lehetőségeinkkel, s ha úgy érezzük sérelem ért bennünket, akkor tessék jelezni a megfelelő hivatalok felé! Legyen szó Magyarországról, Ukrajnáról! Én is ezt tettem....


Kapcsolódó
Forrás

2012. január 27., péntek

Beregszász Beregovo, Csíkszereda pedig Miercurea Ciuc maradt.....

Ma, 2012. Fergeteg havának 27. napján a Csíkszereda önkormányzata 20-as napirendi pontja a Csibi Barna, illetve jómagam által kezdeményezett határozattervezet volt, a "Miercurea Ciuc" hivatalos városnév "Csíkszeredára" való módosításáról kiírt népszavazásról. Miután az ülést vezető elnök felolvasta a napirendi pontot és elmondta, hogy a jogi bizottság kedvezőtlenül bírálta el a témát, nem lehet elérni a népszavazás megszervezésével, csak azt, hogy egy drága közvélemény kutatást tartunk, Szondy Zoltán, a Magyar Polgári Párt városi tanácsosa, a szavazás előtt a következőket mondotta el: nem jogász, ebből a szempontból nem próbálja megítélni a témát, de Csíkszereda román neve mindig is Miercurea Ciuc marad, csinálhatnak úgy mint a háromszéki kollégáik, akik mindent megszavaznak, majd a kormánymegbízotti hivatal visszadobja úgyis, de ő ezért nem kívánja megszavazni, mert azt csak képmutatásnak tartaná. Ezután a határozattervezetet szavazásra bocsájtották és a tanácsosok egyhangúlag tartózkodtak. Véleményem erről: Csíkszereda román neve persze, hogy mindig is Miercurea Ciuc marad, ahogyan Debrecen román neve is "Debretin", Szolnok román neve "Solnoc", Kunszentmárton neve "Cunsanmartin" vagy éppenséggel Békés megye román megnevezése "Bichis" marad, hiszen ezek "mind ősi román földek". Viszont a hivatalos nevük akkor is Debrecen, Szolnok, Kunszentmárton és Békés, de éppenséggel lehettek volna az előbbiek is, ha egy 1915-ben kiadott térképet vennénk figyelembe, amelyen a következő áll: "Harta romaneasca a Ardealului si Bucovinei de Colonel Teodorescu C. 1915", azaz "Erdély és Bukovina román térképe Teodorescu C. ezredestől 1915". Városunk hivatalos neve "Miercurea Ciuc", mi azt szerttük volna, ha "Csíkszereda" lesz, de pillanatnyilag a "Csíkszereda" a fordítása a hivatalos névnek. Ha fordítva lenne, akkor más lenne a helyzet. Nézzünk a jövőbe! Megszervezhetjük a népszavazást, megtudjuk a város lakóinak véleményét. Igennel szavaznak, igényeljük a névcserét. Vagy megkapjuk vagy nem, de kezdetnek jó. Nemmel szavaznak, tiszta, nincs miért tovább ötletelni. Nem szervezhetjük meg a népszavazást, de megtudjuk a kormánymegbízott véleményét és legalább megpróbáltuk, esetleg felsőbb fórumok elé kerül az ügy. De mindezt nem tudhatjuk meg, mert a városi tanácsosok nem merték kinyilvánítani a véleményüket az ügyben, tartózkodtak. Jómagam, társaimmal egyetemben nem féltünk kinyilvánítani a véleményünket, amikor kiálltunk és aláírásokat gyűjtöttünk, nem is egyet, hanem 1903-at. Nem bújtunk a tartózkodás fátyla mögé, hanem odaálltunk és kimondtuk amit gondoltunk. Elvártam volna ezért a tanács tagjaitól is egy IGEN-t vagy egy NEM-et. Bevallom, mindig IGEN-ben reménykedem, ilyen hiszékeny típus vagyok, de ha Szondynak vagy bármelyik más tanácsosnak, Csíkszereda ősi nevére IGEN-el szavazni képmutatás, akkor valóban nem kérek az ilyen IGEN-ekből, de akkor legyen NEM.

Forrás

2012. január 26., csütörtök

Rovásmisszió Kárpátalján

Útjára indult Kárpátalján a rovásmisszió! A misszió vitorlásának hátszelét Kovács Béla EP képviselő irodája, valamint a Rovás Alapítvány biztosítja.


Egyenlőre 3 tanintézmény, a Beregszászi Zrínyi Ilona, a Kossuth Lajos, valamint a Beregszászi Magyar Gimnázium diákjai vehetnek részt fakultatív rovásoktatáson. 
Az első benyomások nagyon pozitívak, a gyerekek lelkesek, a tanárok, szervezők hozzáállása pozitív. 


Első tapasztalataim alapján főleg az 3-7 osztályos diákok a legfogékonyabbak és a leglelkesebbek. A felsőbb osztályosok közül is találkoztam érdeklődő tekintetekkel, de az ő vállukon nagyobb a terhelés....


Öröm volt látni a csillogó szempárokat, néhány tanuló nagy bátran felállt, s megkérdezte, hogy fizetős lesz e a foglalkozás? Meglepően sokan hallottak a rovásírásról, s a Kossuth Lajos középiskolában több tanuló ismeri és űzi is őseink írását.
Volt, aki felállt, a kijelentette, hogy jó lesz ez, mert tudnak majd titkos levelezéseket folytatni....


A foglalkozásokra a tervek szerint csütörtök délutánonként fog sor kerülni.


Ezúton is szeretném jelezni a kárpátaljai magyar iskolák tanárai felé, hogy akik szeretnék, hogy iskolájukban is  induljon rovásfoglalkozás, ezen igényüket a varadi.viki79@gmail.com emailcímen, valamint a +380661483782 telefonszámon jelezhetik felém.


Remélem, hogy minden kárpátaljai magyar iskolába előbb - utóbb sikerül eljuttatnom a rovásírást, s a másik nagyon fontos dolog az, hogy nagyon bízom benne, hogy találok munkatársakat eme fontos küldetéshez!


Ezúton is kérem, hogy aki  ismeri a székely - magyar rovásírást, s érez magában kedvet,elhivatottságot, hogy továbbadja a felnövekvő nemzedéknek a tudását, kérem jelezze felém a fent megadott elérhetőségeken, vagy Kovács Béla EP képviselő beregszászi fogadóirodája felé!

2012. január 22., vasárnap

Filmklub Beregszászon "Csillagösvényen"


Vasárnap délután immár második alkalommal filmvetítésre került sor, Kovács Béla EP képviselő beregszászi irodájában. A filmvetítések nem titkolt célja az őstörténet megismertetése a kárpátaljai magyar közösséggel. Pörzse Sándor, Csillagösvényen c. filmjéből került bemutatásra két rész: "A magyar nép rejtélyes eredete és nyelve" valamint a "Titokzatos mondáink".




A vetítés után kötetlen beszélgetésre, eszmecserére került sor. A következő filmklub alkalomra február 5-én, 16 órai kezdettel kerül sor ugyanezen helyszínen, melyre sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!

Beregszászi séta....

Egy rövid képzeletbeli utazásra invitálom a kedves olvasót! A helyszín Kárpátalja legmagyarabb városa : Beregszász.

Tekintsék meg a videókat és élvezzék a képzeletbeli utazást!

Jó szórakozást és kellemes vasárnap délutánt mindenkinek!







2012. január 21., szombat

Harc a román hatóságokkal

A történetre valószínűleg még emlékeznek, azok, akik nyomon követik e blog írásait...Nyár....Bálványosi szabadegyetemre készülődés....Kutatás a legális munkavállalási lehetőség után, külföldi állampolgárként Románia területén.... http://varadiviki.blogspot.com/2011/08/van-akit-visznek-van-aki-onszantabol.html

Nos lássuk, ennyi idő távlatából mi is történt az én szabálysértő  személyemmel.....

Otthagytam abba a történetet, hogy megfellebbeztük csíkszeredai rendőrség határozatát, 15 napon belül, élve a törvény adta lehetőséggel. Ahogy beindulta  gépezet, egyszer csak azt vettem észre, hogy fokozott ellenőrzéseknek vagyok kitéve egy-egy határátlépés alkalmával. Ami eddig kb. 10 percet vett igénybe, az most egy, de olyan is volt, hogy négy óra várakozásomba/várakozásunkba került, s kerül mind a mai napig is. Hogy mit keresnek? Mire várok/várunk egy egy ilyen alkalommal, arra választ még ezidáig nem kaptam. Sejtéseim szerint nem is fogok...
Nos, a történet, hogy még bonyolultabb legyen, s mivel a konzulátuson, érdeklődésemre elmondták, hogy nem tudnak semmilyen 5 napos megkötésről, tavaly októberben ismét túlléptem a bűvös 5 napot...

Októberi délelőtt, egyedül vagyok a lakásban, Csíkszeredában. Kedvesem Bukarestben, szülők munkában. Viszem le a szemetet. A kuka mellett kék Dacia álldogál. Szemetet beledobom a kukába, ahogy fordulok meg, velem szemben civil rendőr álldigál, némileg zavartan, s kérdezi, hogy megismerem e? A válasz természetesen igen, hiszen elég nehéz lett volna elfelejteni a nyári esetemet vele.
Kéri az útlevelemet...Átadom... Közli be kell vigyenek a rendőrségre, mivel újra szabályt sértettem...
Na hurrá....
A kocsiban még egy férfi ül, előtte nagy szotyihéj kupac... Köszönök, olyan bunkó, hogy csak hallgat, s közben a szája szeglete tele van szotyival s eszeveszetten rágja  a magot.
Menet közben amelyikük elkérte az útlevelemet megpróbál barátságos hangot megütni, s közli, hogy milyen jó, hogy lejöttem, mert már reggel 7-ől itt állnak, s engem figyelnek. Itt jegyzem meg, hogy az adófizetők pénzén, meleg kocsiban, szotyit majszolva milyen rossz is lehetett szegény bevándorlásiaknak....

Beérve a rendőrségre a tortúra ugyanaz, már meg sem lepődöm... Az ürge poénkodik, udvarol, olyan lassan készül a jegyzőkönyv amilyen lassan csak készülhet...Én sürgetném, hogy haladjunk, de csak kajánul vigyorog és poénkodik. De, hogy lássam mennyi a jóindulat benne irántam, most megúszom egy figyelmeztetéssel, igaz először megkérdezi, hogy ez ellen is fellebbezést szeretnék e benyújtani? A válaszom nem, mire nyugodt szívvel kiírja a figyelmeztető ficujkát...


Köteg papírt kaptam idehaza, édesanyám frászban van miatta még a mai napig is...

Aztán kaptam bírósági idézést december 13 -ra a csíkszeredai bíróságra. A sors fintora, hogy ugyanazon  a  napon épp egy másik tárgyalóteremben, más dolog miatt aggódva, egyáltalán nem foglalkoztam az oláhok felém irányuló marhaságaival...

Most ott tart a dolog, hogy újból fellebbezést nyújtottunk/nyújtottam be( de, hogy közérthető legyek, természetesen nem tudok románul csak néhány alapvető szót) kérve, hogy mivel első alkalommal pénzbírsággal sújtottak, második alkalommal viszont csak figyelmeztetést kaptam, így változtassák figyelmeztetésre az első rám kiszabott bírságot is. Ha második alkalommal lehetett, akkor most miért is nem lehet?



Nos lássuk, elfogadják e? Vagy a további idők folyamán újabb szotyizó bevándorlási hivatalnokok fogják a mozdulataimat lesi a kuka mellől, mintha jobb dolguk nem lenne, s mindezt természetesen az adófizetők pénzén!




Kapcsolódó

Viktoriat zaklatjak a rendorok (Csibi Barna blogja)

2012. január 16., hétfő

Falunévtábla-avatás Bátyúban

6852Bátyúnak, a Beregszászi járás vasúti csomópontjának nevét a hivatalos iratok 1272-ben említik először. A település címerében a magyarság őshonos állataként ismert szürkemarha, valamint egy fa szerepel, mely a község természeti adottságaira, valamint legelső lakóinak foglalkozására utal. Többek között ezeket hirdetik az utazóknak a Bátyú határában január 6-án átadott új, díszes falunévtáblák, melyeket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) adományozott a községnek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott program keretében. A falunévtábla a község címerét, első említésének dátumát, valamint a település hivatalos ukrán és történelmi magyar nevét tartalmazza


Az avatóünnepség nyitányaként Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az alkalomra szép számmal megjelent lakosokat és a vendégeket: Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, valamint Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnökét. A település arculatát javító falunévtáblák az utazók üdvözlésén kívül fontos információkat is közölnek Bátyúról. Az 1272-es évszám azt hirdeti, hogy Bátyú régi, több mint hétszáz éves település, a címerben szereplő szürkemarha ugyanakkor a lakosság állattenyésztő és földművelő eredetére utal. A címerben szereplő fa a települést hajdan körülvevő erdőséget jelzi.


A nép és a föld egymás között fennálló különleges kapcsolatát emelte ki beszédében Kovács Miklós elnök, szólva arról, hogy egy népnek a szülőföldjéhez való viszonya tükörkép, mely sokat elárul jelleméről, életéről. Nincs ez másként a kárpátaljai magyarok esetében sem. Hogy az utókor hogyan ítél majd meg bennünket, azon múlik, megteszünk-e mindent szülőföldünkön magyar identitásunk hirdetéséért, nemzetünk megmaradásáért. És mindenekelőtt egyik igen fontos szerepünk kell legyen az, hogy megjelöljük a földet, így hirdetvén jelenlétünket, életünket, s így állítván emléket az utókornak. A KMKSZ évekkel ezelőtt ezen szempontot figyelembe véve, a Szülőföld Alap támogatásával (jelenleg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.) indította el falunévtábla-programját annak érdekében, hogy megjelöljük azt a területet, ahol élünk, s ahol a kárpátaljai magyar közösségek még megvannak. A KMKSZ elnöke ugyanakkor figyelmeztetett: a táblák felállításra kerültek, de hogy meddig fognak itt állni, azon múlik, lesz-e itt a jövőben egy erős magyar közösség, melynek a jelenlétét hirdetik, s amely megbecsüli őket. „Amikor a táblákra néznek, elsősorban az jusson eszükbe: van itt egy tartással bíró, élő, magyar közösség, melynek a jövőben is lennie kell. Ezen cél eléréséhez egyenes gerinccel – akárcsak a falunévtábla acélrúdjai – viseljük el a nehézségeket és kihívásokat, s maradjunk meg becsületes magyarnak” – zárta szavait Kovács Miklós
Az ünnepség ezt követően a helyi művelődési házban folytatódott, ahol köszöntő beszédet mondott Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke. Az elnök szintén hangot adott azon nézetének, miszerint igen fontos az emlékjelek állítása, nyomok hagyása magunk után, melyből az utókor következtethet életünkre és munkásságunkra. Ebből a szempontból igen szép mozzanat a mai ünnepélyes falunévtábla-avatás. Az elnök a hagyományok ápolásának és a közösségek megőrzésének fontosságáról, a más nemzetekkel történő békés egymás mellett élésről is szólt, majd átadta a helyet az ünnepi műsornak, melynek keretében fellépett a Bátyúi-Újbátyúi Református Vegyeskar, az Együtt Nyugdíjasklub, valamint a település fiatal hagyományőrzői. 


Forrás
http://www.karpatalja.ma

2012. január 15., vasárnap

Lassan, de biztosan....avagy Kárpátalján terjed a rováskultúra


Ma, Beregszász sétálóutcáján betértem egy ajándékboltba. Csak úgy, kíváncsiságból... Az üzletben kimondottan ukrán ajándéktárgyakat  árusítanak, az eladók is ukránul beszélnek. Sok sok apróság van  ott, Kárpátaljáról, Beregszászról persze mindegyik kivétel nélkül ukrán felirattal!

Nos ezek között a teljesen ukrán vonatkozású cuccok között ahogy nézelődtem, egyszer csak számomra kedves, ismerős betűk mosolyogtak rám az üzlet polcáról...

Mondom akárhogy is nézem, pistuljak meg, ha ezek nem rovásbetűk!...
Gyorsan meg is vásároltam, megjegyzem nem volt olcsó, de na...Itthon nézegetve látom, hogy van hozzá egy nagy halandzsa szöveg, ugyanis ez nem más, mint rúnajóslás! Komoly útmutató van hozzá, orosz nyelven, Martin Rainer professzor tollából. Bevallom én jósolni nem akarok vele, de nagyon örvendek annak, hogy ilyen- számomra kincsre- akadtam egy ukrán üzlet polcán!

Következő utam a könyvesboltba vezetett, ezek a gyengéim, a könyvesboltok meg a...., de ez nem tartozik a tárgyhoz :))
Nos, ott is örömmel tapasztaltam, hogy elfogytak a Rovás Alapítvány könyvei, a teljes egészében rovással íródott "Hét meg hét magyar népmese", valamint az "Egri csillagok". 
Nézelődtem jobbra, balra, aztán egy kis füzetecske, pontosabban kifestő címlapján állapodott meg a tekintetem...



Ügyesek ezek a kárpátaljai fiatalok! Hirtelen eszembe jutott, hogy nem rég, amikor Kovács Béla EP képviselő beregszászi irodájában jártunk, akkor találkoztunk a sráccal, aki a füzetet illusztrálta. S lám, mára a hóna alatt szorongatott tervek valós formát öltöttek e füzetecske megjelenésével. Apró lépések ezek, de igen fontosak!


A Rovás Alapítvány helyiségnévtáblái, a könyvesboltban a rovásírásos könyvek iránti kereslet, az iskolák részéről való érdeklődés a rovás fakultatív oktatása iránt, mind mind arra mutatnak, hogy Kárpátalján nyitottak az emberek a rovásírás megismerésére! Ezek az első kezdetleges lépések,de ahogy mondani szokták, az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik....




2012. január 13., péntek

A teremtés képekben



A teremtés. Szondi Miklós: "Történelmünkhöz magyarul" újított ,bővített kiadásának borítója. Engem magával ragadott, ötletesnek találtam. Annyira"magyarnak" néz ki, hogy első pillantásra, idegen aki ránéz a képre, anélkül, hogy tudná hogy ez egy magyar nyelvű könyv borítója, az is felismeri a jellegzetesen  magyar motívumokat. S ugye megjelenik a "szívem csücske", a rovásírás is...

Bevallom,ötletet adott ez a kép!

2012. január 12., csütörtök

Hunnia Nemzeti Műhely



Nemsokára teljes gőzerővel útjára indul a Hunnia Nemzeti Műhely webáruháza!  A tesztoldal, már most elérhető, jelzem ezt azoknak, akik szeretnének bekukkantani és ízelítőt kapni a Hunnia kínálatából, a következő linken tehetik meg:  http://hunnianemzetimuhely.ro/test/ .

A Hunnia Nemzeti Műhely  2 éve van jelen  a nemzeti vásárokon, rendezvényeken Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján egyaránt. Rendezvényről - rendezvényre járva sok visszatérő látogatója volt a Hunnia standjának, akik mind megerősítették, hogy jó az irány, és igény van a Hunnia tevékenységére.

Akik már látták a standot, tudják, hogy széleskörű választékkal: feliratos pólókkal, különböző méretű zászlókkal, a Rovás Alapítvány könyveivel, Magyar Harcos termékekkel, magyarságtudományi füzetekkel és sok más egyéb nemzeti jellegű dologgal várja vásárlóit a Hunnia Serv Kft.

Nézzenek be, érdemes!


2012. január 11., szerda

Monopolhelyzetben....

Ma délelőtt... Nyíregyháza.... Kínai piac....


Ülök, várom a megrendelt kínai kaját, ami ugyan nem tartozik a kedvenceim közzé, de gondoltam, ha már itt vagyok megkóstolok valami számomra új ízt...


2-3 méter távolságra tőlem egy kupacban, asztal körül 8 kínai álldogál, kártyáznak, a saját pörgős nyelvükön beszélgetnek, hahotáznak. A pult mögött fiatal magyar lány, mögötte szigorú tekintetű, tőle alig idősebb kínai lány, árgus szemekkel követi a magyar lány minden mozdulatát..."Kész a cijke?" kérdezi tőle, mire a lány illemtudóan igennel válaszol.


Amíg az ételt várom, nézelődök....A pulthoz lép 2 hölgy, akik szintén rendelnek. A kínai lány rászól a magyarra :"Moszojogj!" A magyar lány mosolyt erőltet az arcára....


Elgondolkodtató a helyzet...Magyarországon, magyar földön, kínai dirigál! Monopolhelyzet az övék, nyilván nem azért, mert a magyar kormány nem tehetne semmit, hogy ne így legyen! De nyilván ez az érdeke!


Visszatér a tekintetem az asztal körül kártyázókra. Vihognak, mint a tanulatlan barmok. Akaratlanul is ellenszenv ébred bennem irántuk...Dohányoznak....A cigicsikkek gyors egymásutánjában  landolnak a földön, ott füstölögnek, senki sem figyel oda rájuk.....


Ekkor eszembe jut, hogy hoppá! Magyarországon január elsejétől lépett érvénybe az új törvény, mely szerint tilos nyílt helyen a dohányzás! 


Visszapörögnek a reggel képkockái agyamban, amikor is határátlépéskor, várakozás közben egy hölgy cigire gyújtott...Pár másodperc múlva egy határőr lép oda hozzá, s figyelmezteti, az új törvényre, s megkéri, oltsa el a cigarettát...A hölgy a kérésnek eleget téve eloltja, s beszáll a gépkocsiba....


Újra visszatérnek gondolataim a jelenbe. Észre sem vettem, hogy előttem ott gőzölög az étel..... 2 lépéssel a másik oldalamon a cigicsikkek....Agyamban kavarognak a gondolatok... Már nem is kívánom annyira a kínai kaját....


Sajnálatos tény, de magyar ember a saját hazájában kínainak dolgozik! Kérdezem a lányt, aki kiszolgált, hogy milyen itt a munka? Milyen főnök a "kínai főnök?" Mire a lány azt feleli, hogy olyan amilyen, de legalább megfizet! Háromszor annyit keres, mintha egy gyárban dolgozna. Így ha tetszik, ha nem ez mégiscsak jobb! 


Szóval ez a szomorú tény, akié a pénz, az diktál! Ebben a történetben, épp a kínaiak....







2012. január 10., kedd

ROVÁSELŐADÁS KÁRPÁTALJÁN - VISK




Kárpátalja az élen jár a rováskultúra terjesztésében. Három településen van már egységes rovástábla, s remélhetőleg Visk városa lesz a következő büszke táblatulajdonos.

Rovás - az önazonosságunk része

Az elszakított országrészeken állami irányítással folyik a magyar művelődés ellehetetlenítése. Az ilyen nehéz időkben van kiemelt szerepe kultúránk azon elemeinek, melyek a nehéz körülmények között is megőrizhetők. Ezek egyike az ősi írásunk, a rovás, melynek elsajátításához szinte nem is kell más, csak szándék.

Kárpátalja a külhoni területek között a legszerényebb lehetőségekkel rendelkezik, mégis élen jár a székely-magyar rovás korszerű használatának elősegítésében. 


Ebben segít Kovács Béla, EP-képviselő Beregszászi Irodája, melynek támogatásával már 3 településen avattak egységes rovásos helynévtáblát a többségében magyarok lakta Beregszászi Járásban. A benei táblaavatást követően a Huszt Járásban található Visk városa látta vendégül a táblaállítókat, ahol a Rovás Alapítvány elnöke, Sípos László tartott előadást nemzeti írásunk jelenéről és jövőjéről a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában (honlap).




Forrás
Rovas.info

2012. január 9., hétfő

Miskolci turné



Ha Magyarországon járok, mindig örömmel tölt el, hogy gombamód szaporodtak el a Rovás Alapítvány helyiségnévtáblái. A igazsághoz hozzátartozik, hogy mi kárpátaljai magyarok is büszkélkedhetünk már eddig 3  darabbal....Eddig  Beregszász, Mezőgecse és Bene határaiban állnak a rovásfeliratos helyiségnévtáblák.

Nos, a miskolci tábla a 19- es sorszámot viseli. Igaz már nincs meg mindegyik a város minden bejárata felől, egyikük "hősi halált" halt. Magyarul: ellopták! 

Nos reméljük ebből nem lesz "rendszer" és a város többi bejárata felőli táblák nem fognak zavarni senkit sem!


2012. január 8., vasárnap

Hatodik mezőgecsei böllérverseny és vásár!

A Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete, a Mezőgecsei Községi Tanács, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei szervezetének szervezésében immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny. A január 28-án lebonyolításra kerülő rendezvény kapcsán Mester András, Mezőgecse polgármestere számolt be az előkészületekről.
„Mezőgecsében immár hatodik alkalommal szervezünk böllérversenyt, melyre most is nagy intenzitással készülünk, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait is – tájékoztat a polgármester. – A már megszokottnak számító programokkal várjuk az érdeklődőket. A korán kelők tanúi lehetnek a disznóölés folyamatának, az állatok feldolgozásának. Lesz disznótoros ételek kóstolása és vására, valamint pálinka- és borkóstolás. A kulturális programokat kárpátaljai és határon túli művészeti csoportok biztosítják. Újdonságként felállításra kerül egy füstölő is, melynél az idelátogatók megtekinthetik majd a kolbászfüstölés folyamatát, illetve este meg is kóstolhatják majd az addig elkészülő csemegét. A böllérversenyt disznótoros bál zárja a Mezőgecsei Kultúrházban.
A verseny sikere döntő részben a részt vevő csapatok számán és a településükön élő disznótoros hagyományok színvonalas bemutatásán múlik. A tavalyi évben 17 csapat vetélkedett, s a verseny valóban nemzetközi volt: érkeztek böllérezők az anyaországból és a vajdasági Kispiacról is. Reméljük, hogy az eddigi böllérversenyeken részt vett csapatok idén is eljönnek, s hogy általuk ismét láthatjuk majd azon nívós hagyományokat, melyek kapcsán határon innen és túl már oly sok pozitív visszajelzést kaptunk. A csapatok jelentkezésére január 20-ig van lehetőség. Kárpátaljáról eddig a Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség csapata, valamint Nagybakta és Mezővári hagyományőrzői, a Vajdaságból Kispiac, az anyaországból pedig Lakitelek csapata jelezte érkezését. Ez utóbbi helység delegációjával testvértelepülési szerződés aláírására is készülünk. A látogatók magas részvételi számára a nagyarányú érdeklődésből következtetünk.

Forrás
http://www.karpatalja.ma/

2012. január 6., péntek

Tessék követni a kárpátaljai magyarok példáját!

Nagyon érdekes helyzetben vagyunk mi, kárpátaljai magyarok...Több tekintetben is, nos én most egyet emelnék ki ezek közül, ami épp engem foglalkoztat, mégpedig azt, hogy ugye mi itt a Kárpátok alján nem az ukrán állami időt, hanem az ú.n." magyar időt" használjuk.
Nos, mi ebben a fura, merülhet fel sokakban a jogos kérdés? Nekünk ugyan ez már teljesen természetes! De.....


Még jól emlékszem, amikor főleg régebben (mert mostanában már nem igen vannak rendezvények falun, a discot leszámítva) mindenféle falusi esemény úgy volt kiírva, időpont megjelöléssel, hogy: h.i.sz, azaz helyi idő szerint. Ha másmilyen állami rendezvény volt, akkor oda volt írva, hogy: k.i.sz, azaz kijevi idő szerint. Innen tudtuk megkülönböztetni, hogy milyen rendezvényről van szó.


Más országba szakadt magyarok, akik ide érkeznek Kárpátaljára nagyon furának, sőt első hallásra hihetetlennek találják ezt a dolgot.


Példának okáért, Erdélyben bármennyire is  nagy a magyarság aránya, bármennyire is lobog a láng a magyar keblekben, valahogy mégsem jut , vagy jutott idáig eszébe senkinek , hogy a magyar időt használják. Milyen érdekes, nem? 


Az http://erdely.ma- án kalandozva figyeltem fel egy cikkre, ami azt taglalja, hogy 70 év után figyeltek fel rá Bukarestben, hogy a romániai magyarok kétszer is köszöntik az új évet, éjfélkor is meg 1 órakor is...http://erdely.ma/autonomia.php?id=107383


Nos én a helyükben mindösszesen egyszer, mégpedig tényleg éjfélkor  tenném, milyen dolog ez, hogy kétszer??? Nálunk Kárpátalján, bármennyire is gyengének tartom az erdélyivel szemben az itteni magyar közösséget, fel sem merült például bennem még soha a gondolat, hogy éjfélkor is koccintunk, aztán éjjel egykor újra!


Hozzá is szóltam a cikkhez, hogy nálunk mi a helyzet, s javasoltam, hogy álljanak neki, s próbálják ki ők is! 


Na gondoltam magamban ezek a kommentelők most majd jól lekapnak a "tíz körmömről"!  Erre nagy meglepetésemre, amikor félve megnyitottam újra az oldalt, csak pozitívumként értékelték a hozzászólásomat! Na mondom én még erdélyi embernek okosat nem mondtam....!:))


Szóval csak ezt szerettem volna megosztani Önökkel, veletek, hogy ami nekünk kárpátaljai magyaroknak természetes, az bizony más országba szakadt honfitársainknak egyáltalán nem az!


Ezúton is biztatni szeretnék minden magyar embert, hogy  ne ukrán, román, meg mit tudom milyen időt használjunk, hanem igenis  TESSÉK HASZNÁLNI A MAGYAR IDŐT!!! Magyarok vagyunk, saját kultúránkkal, írásjelkészletünkkel és nem utolsósorban magyar idővel is küzdhetünk a megmaradásunkért!



2012. január 5., csütörtök

Ágyő, Kárpátalja!




Mindenkinek szép estét kívánok a Credo verséneklő együttes által megzenésített, Kárpátaljáról elszármazott , jelenleg Kolozsváron élő költőnk, Füzesi Magda versével!



FILMKLUB-A TITOKZATOS SZENT KORONA- Kriskó László és Pörzse Sándor filmje




Tisztelt Nemzettársunk!
FILMKLUB-A TITOKZATOS SZENT KORONA- Kriskó László és Pörzse Sándor filmje.

Szeretettel hívjuk filmklubunkba,hogy, emlékezzen velünk Ön is 2012. január 8-án, a Szent Korona hazaérkezésének ünnepén.


"Örvendezzetek hát, magyarok, bármit is lát szemetek a ma sötétjében: a szabadulás perce közeledik! Ne várjátok azonban, s ne keressétek se ágyúk dörgésében, se hangzatos politikai jelszavakban: az Úr igazsága halkan jár, és békesség kíséri. Az Ő akarata rendelkezett már minden dolgotokban, s az Ő rendelkezését nem az idő méri, hanem tudás, lelki tudás. Gondozzátok csak a mustármagvakat s egyébbel ne törődjetek." Wass Albert: Hagyaték


Helyszín:  

  • Kovács Béla Európai Parlamenti Képviselő Beregszászi Fogadóirodája., Illyés Gyula sétány 2, Beregszász

    Időpont:

    • vasárnap
    • Idő
      16:00 - 18:00

2012. január 2., hétfő

Megtart a szó: hasznosítható ismeretek a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról


megtart_a_szo_1
A tudományos kutatások számos olyan ismeretet halmoztak fel a kárpátaljai magyarok helyzetéről, nyelvhasználatáról, melyek a hétköznapi nyelvhasználók számára is hasznosíthatók lehetnek. A legtöbben azonban – teljesen természetes módon – nem olvasunk nyelvészeti szakfolyóiratokat, vaskos tudományos monográfiákat.
Ám sokakat érdekelhetnek olyan kérdések, mint például:
– kik és hányan beszélik a magyar nyelvet Kárpátalján?
– miért beszél több nyelven is a kárpátaljai magyarok többsége?
– van-e valamilyen rendszer, logika abban, hogy hol, mikor, kivel milyen nyelven beszélünk?
– miért kiegyensúlyozatlan a nyelvtudásunk?
– hogyan válhat valaki kétnyelvűvé a családban és az iskolában?
– milyen kortól lehet/érdemes nyelve(ke)t tanulni?
– miért ajánlják a nyelvészek és a pszichológusok az anyanyelven való oktatást?
– miért nem ajánlják a nyelvészek és a pszichológusok a többségi nyelven való tanulást?
– miért használnak a kárpátaljai magyarok ukrán/orosz eredetű szavakat a magyar beszédükben?
– mi az oka annak, hogy időnként egyazon beszélgetésen belül átváltunk egyik nyelvről a másikra?
– mit tartanak szokatlannak a kárpátaljaiak nyelvhasználatában a magyarországiak és miért?
– milyen törvények, rendeletek és hogyan szabályozzák Ukrajnában a nyelvek használatát?
– van-e jogunk magyarul fordulni egy-egy hivatalhoz?
– kihirdetheti-e magyarul is határozatait egy magyarok lakta település önkormányzata?
– valóban nyelvében él-e a nemzet?

A Megtart a szó: hasznosítható ismeretek a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról című kötet épp ezekre a kérdésekre keresi választ. A kiadvány alapvető célja, hogy a magyar nyelv kárpátaljai változatai kapcsán az elmúlt másfél évtizedben felhalmozott tudományos kutatási eredményeket tájékoztató és ismeretterjesztő szándékkal foglalja össze. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Hodinka Antal Intézetben készült kiadvány mindezt röviden, könnyen értelmezhető és áttekinthető módon, a nyelvészeti képzettséggel nem rendelkező értelmiségi olvasót célközönségként megcélozva tárgyalja. A könyv gazdagon illusztrált, sok-sok színes és fekete-fehér fotóval, táblázatokkal, diagramokkal, térképekkel teszi szemléletesebbé mondandóját.

Forrás

Részemről a megtiszteltetés.......

Kedves Viktória!

Köszönjük a nemzeti írásunk érdekében végzett elmúlt évi közös munkát és reméljük a további sikereket 2012-ben is.

Ehhez kívánunk jó egészséget, szerencsét és boldogságot az új esztendőben.





Üdvözlettel,


A Rovás Alapítvány és a Rovás Infó munkatársai

XII. Beregszászi Nemzetközi Borfesztiválra készülve


2012. február 17-19. között immáron XII. alkalommal kerül megrendezésre a Beregszászi Nemzetközi Borfesztivál, melynek megszervezését a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Beregszászi Szent Vencel Borrend vállalta magára.

Tavaly közel tízezer látogatója volt a népünnepélynek, s remélhetően idén is számos tartalmas és érdekes program várja majd a több ezer résztvevőt. Lesz ismét látványos felvonulás, borverseny és díjkiosztó, megtörténik az új borlovagok avatása. A három nap során a termelők legjobb tájjellegű boraikat kínálják, közben a látogatók a népi gasztronómia legfinomabb termékeit kóstolhatják meg, vásárolhatnak mézet, sajtot és sok-sok bioterméket. Lesz élőzene és tombola, fellépnek a járás és a város legjobb együttesei.