Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2013. október 28., hétfő

Székelyek nagy menetelése



2013.október 27-én került sor a Székely Nemzeti Tanács szervezésében a Székelyek nagy menetelésére, melyen természetesen mi is részt vettünk. 

október 25-én indultunk Nyíregyházáról egy baráti házaspárral, és 26-án érkeztünk meg a hajnali órákban Csíkszeredába. Persze, mint mindig a megérkezésünket követő másnap most is pihenéssel telt, hogy 27-re, a nagy napra frissek és fittek legyünk.

Október 27-e szép verőfényes idővel köszöntött ránk. Bőséges reggeli után jó hangulatban indultunk útnak, az általunk kiválasztott helyszínre, Kézdivásárhelyre. Megérkezvén szép ügyesen találtunk parkolóhelyet, a kocsiból előkerültek a magunkkal hozott székely-,magyar-, valamint Árpád-sávos zászlóink. Szép komótosan sétálgatva elindultunk a rendezvény helyszíne, Kézivásárhely főtere felé. Megérkezvén első látásra kevésnek találtam a tömeget, de aztán szépen lassan gyűltek az emberek, székely és magyar zászlók tömkelege jelent meg a református templomot körülölelő téren. Hányan lehettünk? Nem tudom...Nagyon sokan....

Az ökumenikus istentisztelet elhangzása után a tömeg megindult, hogy mi is részét képezzük annak az ötven egynéhány kilométeres láncnak, amit a szervezők megálmodtak, s amivel fel kívánták hívni magukra Bukarest figyelmét. 

Jó néhány kilométer megtétele után végre megállhattunk, s vártunk, hogy összeérjen az élőlánc. Aztán jött a hír, hogy: SIKERÜLT! 

Lehet sokan kekeckedőnek, szőrszálhasogatónak fognak tartani, de le kell írjam mit találtam nagyon furcsának a rendezvény során. Megérkezésünkkor egy hölgy jött szembe velünk egy nagy öl román feliratú táblát tartott a kezében, s boldogan, átszellemült arccal osztogatta szét mindenkinek. Igen jól olvasták a feliratok kizárólag román nyelven voltak elkészítve, amiből én sem és hiszem azt hogy sok más anyaországból érkezett szimpatizáns sem értett egy kukkot sem. Tudom tudom erre sokan azt mondhatják, hogy mi úgyis tudjuk miért voltunk ott, a táblák üzenetei Bukarestnek, a román vezetésnek szóltak...Nem kicsit találtam felháborítónak a dolgot, kíváncsi lennék vajon ki ötlete lehetett? Le kell írjam, hogy igencsak diszkriminálva éreztem magamat.









 Persze tudom jól, hogy erre is, mint mindenre megvan a magyarázat, például arra is, hogy a székely Nemzeti Tanács, aki most az esemény szervezője volt a legutóbbi népszámlálás során még arra biztatta a székelyeket, hogy vallják magyarnak magukat, mert az úgy helyes. Szóval akkor én már semmit sem értek...











Összességében egy szép tartalmas kiránduláson vehettünk részt, amely szép emlékként marad meg bennünk sokáig.



2013. október 3., csütörtök

Olajos paprika



Viszonylag sok paprikám termett idén. Húztam halasztottam a dolgot, de megijedvén a beígért hétvégi fagyoktól  tegnap aztán csak leszedtem és szépen el is raktam őket, olajosan télére.

Az én receptem 10 kiló paprikához:

5 liter víz
1 kiló cukor
2 púpozott evőkanál só
5-6 babérlevél
1 csomag szemes bors
7,5 deci 20%-os ecet
1 deci olaj
Na benzonát

A hozzávalókat felrakom főni egy nagyobb fazékban, hogy kényelmesen meg lehessen kavargatni benne a paprikákat. Az újrafövéstől számított 3-4 percig főzöm őket, aztán üvegekbe rakom, aminek az aljára én hagymaszeleteket valamint törött chilipaprikát raktam. Mármint nem együtt, hanem külön külön, kísérletképpen, hogy jövőre tudjam melyik a finomabb. Amikor kiszedtem a paprikát az üvegekben lefedtem azokat, mert a hőtől még jól összezuttyannak és ügyesen fel lehet tölteni még őket. Készítettem olyat, ahol felszeleteltem a paprikát és olyat is, ahol a csumájukat levágva egészben raktam be őket. Természetesség ide vagy oda én bizony raktam bele 1 csomag nátrium benzonátot, mert nem szeretném, ha a munkám a kútba esne. Amikor a felöntőlével feltöltöttem őket, ott sem kell azonnal lezárni az övegeket, mert a paprika "elissza" a levét és utána kell töltögetni. A kész üvegek tetejére 2 evőkanál olajat raktam és jött a párom, aki szép ügyesen lezárta őket.






Nekem ebből az adagból 12 literes üveggel lett.


Szülinapoztunk a héten. Kedvesem szülinapi tortája:))