Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2015. szeptember 22., kedd

A kupak



Volt egyszer egy pillepalack, széles nyakú, olyan típus, amit általában kedvelnek az emberek. Valamikor régebb valamilyen üdítőital volt benne. Sok társával együtt álldogált egy kamra polcán. A különbség mindössze annyi volt, hogy mindegyik pillepalacknak volt "sapkája" azaz kupakja, csak neki nem. A gazdasszonya azonban csak nem dobta ki, hanem várta az alkalmas pillanatot, hogy hátha kerül egy széles kupak, s akkor majd használatba kerül ez a palack is. Telt múlt az idő, a kis palack olykor feledésbe merülve, türelmesen álldogált a kamrapolcon, s várakozott. A gazdasszonya minden egyes alkalommal, amikor bement a kamrába, ránézett, a tenger sok teendője közepette, s arra gondolt, kell szerezzen egy kupakot. 

Egy verőfényes szép napon a gazdasszony a városháza felé igyekezett, nagyon-nagyon sietett, pár perce volt csupán, hogy odaérjen késés nélkül. Ahogy befordult a sarkon, az épület ablakpárkányai épp szemmagasságban voltak. Gondolatai ezer felé csapongtak. Ahogy épp az előtte álló teendőjére koncentrált, egyszer csak megpillantott az ablakpárkányon egy széles kupakot. Szinte megállás nélkül felnyúlt érte és táskája zsebébe süllyesztette, nagyon-nagyon megörült neki. Azonnal az jutott eszébe, hogy lám, csak igaz, a vonzás törvénye milyen szépen, egyszerűen működik az életünkben... Kupakot kértél a palackodnak, s íme itt a kupak!

2015. szeptember 13., vasárnap

Az élet kereke


Elég fura, érthetetlen lett számomra a mai világ... Azokat az embereket, akik a legfontosabb szerepet töltik be az életünkben néha kívülállóként, idegenként szemléljük, nem értjük. Nehezen bírom feldolgozni, ha valakinek például megteszek valamit és nem köszöni meg, nem hálálkodásra gondolok, sima köszönöm is elég. Ez lenne a természetes. Nehezen dolgozom fel, ha megkérdezem valakitől hogy vagy, hogy van a családod, ő válaszol, de nem kérdezi meg, hogy mi hogy vagyunk. Tudom, butaság, az én butaságom, de napokig rágódom az ilyen dolgokon. Lelkileg meg kell érni, hogy fájjanak ezek a dolgok, meg kell tapasztalni az élet mostohább felét, anélkül nem érezzük, nem érzi mindenki, valakinek ez így természetes, nekem nagyon fájnak. Fáj, ha sokáig nem néz feléd egy-egy kedves ismerős, fáj ha nincs rá két perce, hogy beugorjon hozzád, ugye mindig időhiány a kifogás... Valójában nem az idő hiányzik, hanem az érdeklődés... Az érdeklődés, mert elvitte egy más, egy jobb irányba az élet, nem emlékszik, hogy nem volt még az olyan rég, amikor minden másként volt... Az emberek túl gyorsan felejtenek, ők azok, akik még nem tapasztalták meg az élet árnyékosabb oldalát. Mert az árnyékosabb oldalon válunk türelmesebbé, érdeklődőbbé, érünk meg dolgokra, értünk meg másokat, tanulunk meg örülni apróságoknak. Amikor majd újra az élet napos felére fordul a sorsunk kereke mi ekkor már bölcsebbek és lelkileg borzasztóan érzékenyek vagyunk az ilyen dolgokra, de mindent egybevetve erősebbek is, mint mindig az élet napos felét élvező, érzéketlen embertársaink. Hiszen akire mindig süt a nap, az nem tudja milyen fázni, s közben érzéketlenné válik mások iránt...

2015. szeptember 12., szombat

Veszélyes kanyar


Nagyon veszélyes útszakaszon jár az, aki a Beregszász-Csap útvonalon haladva kicsiny falunk, Bótrágy község határába érkezik, Kaszony felől. Ahogy érkezünk be a falu legelején egy egyébként is nagyon éles kanyar van, ahol normális keretek között is nagyon oda kell figyelni. Zökkenőmentesen teljesen elképzelhetetlen "bevenni" a kanyart, hiszen akkora kátyú tátong a Kaszony felől érkezők oldalán, hogy saját tapasztalatból mondom, alacsony kocsival effektíve  nem lehet átkelni rajta. De, mivel ez a kátyú olyan szerencsétlen helyen van, amely épp a kanyar éle, így ha esetleg ki szeretném kerülni, ami megjegyzem borzasztóan balesetveszélyes, ha szembe jön velem egy jármű azonnal frontálisan ütközünk. Az már csak az Í-re a pont, hogy akkora a gaz az úttest mindkét oldalán, hogy kisebb dzsungelnek is beillene, a giz-gaz kihajlik az úttestre, szóval a helyzet egy tragikomédia! Naponta elhaladok ezen az útszakaszon, van úgy, hogy sikerül szerencsésen kikerülnöm, de ha beletottyanok a térdig érő gödörbe mindenkit szidok, aki épp szóba jöhet:(( Valójában már az a képtelen ötlet is eszembe jutott, hogy a közútkezelő esetleg egy gumiszervizt, vagy egy alkatrész boltot üzemeltet :)) Viccet félretéve, tudom jól, hogy mindig a pénz a kifogás, de ha valaki balesetet szenved, akkor kire kell újjal mutogatni? Ezek a gondolatok a múlt héten történt 2 halálos biciklis gázolás kapcsán jutottak eszembe...