Égi tünemény

 Meseszép természeti jelenségként emlékszem vissza a pár nappal ezelőtti, Nyíregyháza fölötti kora esti égboltra. Csodálatos módon vöröslött az egész égbolt. A látvánnyal alig tudtunk betelni, ott akkor annyira különlegesnek hatott, bár a fotókat nézegetve most sem egy mindennapi látvány. 

Mi is az a különleges felhő? Első megközelítésben bármi ide tartozhat, ami eltér a
megszokottól. A tankönyvi definíció szerint a felhőosztályozáson kívül esők tartoznak ide, ez azonban nem egészen igaz, ugyanis ugyanitt olvashatjuk, hogy ilyenek például a
nagy tüzekből származó felhők.

Kissé utána olvastam ennek természeti jelenségnek, s így kiderült, hogy a kelő vagy nyugvó nap égő vörös színnel világítja meg ebben az estben a felhőket, de ugyanígy megvilágíthat hegyet, bármit, s így hozza létre a minden alkalommal egyedülálló jelenséget. A Nap fénye olyan éles, hogy a koszorú színpompáját elnyomja a ragyogó fényözönével. Ha viszont a vékony felhő mögé bújt Napot sötét üvegen keresztül nézzük, vagy egy nyugodt vízfelületen (például egy tócsában) nézzük a tükörképét, akkor láthatóvá válnak a színek.

Szóval ennyit a hátteréről ennek a szépségnek. Most pedig mutatom a fotókat:

Újraavatták a vereckei emlékművet

Nem tudják mások annyiszor meggyalázni a vereckei emlékművet, mint ahányszor mi, magyarok képesek vagyunk azt helyreállítani – jelentette ki Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szerdán a Verecke-hágón.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által felújíttatott millecentenáriumi honfoglalási emlékművet tegnap megható ünnepség keretében avatták újra.

Évekig tartó huzavona után, 2008 nyarán avatták fel a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét, Matl Péter munkácsi szobrász alkotását a Vereckei-hágón. A művész szerint a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképező alkotás hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló magyar törzset szimbolizálják. E kapu nyílásában áll a vérszerződésre emlékeztető fekete márvány oltárkő.

Az emlékművet az utóbbi években ukrán nacionalisták többször megrongálták. Legutóbb, augusztusban például a Halál a magyarokra! és az Ez itt Ukrajna! feliratokat mázolták a köveire.

A KMKSZ rendszeresen sürgeti az illetékesek határozott fellépését az időközben az egész kárpát-medencei magyarság zarándokhelyévé vált alkotás meggyalázói ellen. A hatóságok korábban több esetben is arra hivatkozva utasították el a vizsgálatot, hogy az emlékjel hivatalosan nem minősül emlékműnek, de a rongálások azt követően sem maradtak abba, hogy idén januárban megtörtént a hivatalos „emlékművé nyilvánítás". A sorozatos rongálások következtében az emlékműben jelentős károk keletkeztek, elsősorban a központi oltárkő és a kapu terméskő burkolata szenvedte meg a barbárok pusztítását.

Újraavatni az immár megújult emlékművet eljött Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnöke, Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Tóth István Magyarország beregszászi főkonzulja, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke, s ott volt Matl Péter, az emlékmű alkotója is.

„Szent helyen állunk, minden magyarok szent helyén, amelyet újra és újra megpróbálnak megrongálni, megcsúfolni a szűklátókörű, kicsinyes, soviniszta erők. Ameddig azonban magyarok élnek a Kárpát-medencében, addig mi újra és újra helyre fogjuk állítani nemzetünk e magasztos szimbólumát" – köszöntötte a megjelenteket Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke.

Kövér László ünnepi beszédében egyebek mellett kijelentette: „Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás örök jelképe. (...) Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet".

„A huszadik század megtanított minket, magyarokat, hogy a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, de a történelmet valójában azok alakítják, akiket a győztesek mindörökre legyőzötteknek hisznek" – jelezte a magyar országgyűlés elnöke. Hozzátette: „Megtanultuk, hogy nem az számít, hányszor gáncsolnak el, hanem az a fontos, fel tudunk-e állni újra. Megtanultuk, hogy nem tudják úgy tönkretenni Magyarországot és a magyarságot, hogy azt ne tudnánk újjáépíteni. És időközben azt is megmutattuk, nem tudják mások annyiszor meggyalázni a vereckei emlékművet, mint ahányszor mi, magyarok képesek vagyunk azt helyreállítani".

„A magyar állampolgárságnak valamint a választási jognak az európai gyakorlat szerinti kiterjesztése a Kárpát-medencében annak az erkölcsi parancsnak a közjogi megerősítése, hogy noha a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, a magyarok felelősséggel tartoznak egymásnak, és a magyar állam felelősséget visel minden magyarért" – jelentette ki a szónok. Leszögezte: „Ez akkor is így van, ha például Ukrajnában pénzbüntetéssel akarják akadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a tervezett intézkedéssel az ukrán politika elsősorban minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert távolabbra sodorja Ukrajnát Európától. És miként a vereckei emlékművet sem lehet úgy megrongálni, hogy ne állítanánk azt helyre, a magyarok közötti összetartozás megélését sem lehet pénzbüntetéssel megakadályozni".

„A kárpátaljai magyar közösségnek is utat kell találnia. Ehhez megbízható vezetőkre is szükség van. A kárpátaljai magyarság a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség létrehozásával kinyilvánította, hogy ura akar lenni saját sorsának. A KMKSZ élén azóta is olyan vezetők állnak, akik nem hűtlenek a népükhöz, nem idegen érdekeket szolgálnak, és nem útvesztőbe irányítják a magyar közösséget. A KMKSZ fontos társunk a magyar nemzetpolitikában" – jelezte Kövér László.

A magyar országgyűlés elnökének beszédét követően a bátyúi és újbátyúi református énekkar históriás éneket adott elő.

Kovács Miklós beszédében felidézte, hogy a vereckei emlékmű, amelyet a magyar honfoglalás 1100. évfordulójára szántak, az ukrán állam visszakozása miatt több mint tíz éven keresztül torzóban maradt. E torzó a honfoglaláson kívül így emlékműve, jelzése lett a kárpátaljai magyarság állapotának is – mondta a KMKSZ elnöke.

Az emlékmű élő organizmusként kiheveri a rongálások okozta sebeket, s hordozza a hegeket – mutatott rá a szónok. Mint fogalmazott, az alkotás afféle modern kori fekete mágiaként elviseli a magyarellenes erők deszakralizációs praktikáit, vagyis az ellene intézett támadásokat, melyekkel igyekeztek a kárpátaljai magyarságot jelképesen jogfosztottá tenni, megalázni, másodrendű szerepbe kényszeríteni. Ám e deszakralizációs praktikák ellensúlyozására a helyi magyarság újra és újra helyreállítja saját sorsának emlékművét – jelezte büszkén Kovács Miklós.

A KMKSZ elnöke valószínűnek tartotta, hogy az emlékmű elleni támadások a mostani újraavatással sem érnek véget. „Minden egyes alkalommal, amikor újabb feketemágiás aktust hajtanak végre rajta, a mi lelkünket próbálják majd halálosan megsebezni, s minden egyes alkalommal, amikor helyreállítjuk, újraavatjuk, jelezni fogjuk, hogy van még bennünk akarat a megmaradáshoz" – jelentette ki.

„Végiggondolva a vereckei emlékmű eddigi kálváriájának stációit, reméljük, hogy a mostani újraavatás egyúttal a kárpátaljai magyarság lelkében végbemenő újjáéledésnek is a szimbóluma" – mondta végezetül Kovács Miklós.

Az ünnepség befejező aktusaként a résztvevők megkoszorúzták a millecentenáriumi honfoglalási emlékművet.

Forrás

karpatalja.ma

Rovástábla - őszi vásár - pacalleves

A napok olyan gyorsan követik egymást, hogy teljesen elveszek a mindennapok zajában, pedig már napok , sőt hetek óta le szerettem volna ülni, hogy leírjam a történéseket, csak sajnos erre nagyon nehéz időt szakítanom. Ha van ihletem, akkor épp időm nincs, ha időm lenne, s nem jön az ihlet, akkor pedig átadom magam egy kis kényeztető pihenésnek, lustizásnak.

De ma, így most épp pacallevesfőzés közepette elhatároztam, hogy kész, most leülök, a nekikezdek az elmúlt hetek eseményeit egybe tömörítő bejegyzésemnek.

Meglehetősen eseménydús volt az elmúlt időszak, a gondolataim csaponganak össze-vissza, hol is kezdjem? Nos talán ott  lenne illendő, ahol a múltkor abbahagytam...Rovástábla....Hát igen, említettem, hogy a Rovás Alapítvány egységes Kárpát-medencei rovástábláinak a hálója már jócskán körbefogja a Kárpát hazát. Mint köztudott a székely-magyar rovásírás bölcsője Székelyföld, ott maradt fönn a legtöbb rovásemlékünk, ott használták a legtovább, egészen az 1800-as évek végéig ősi írásunkat. Mégis milyen fura, hogy az egységes rovástábla állításhoz még egyetlen székelyföldi település sem csatlakozott. Magánszemély, rengeteg erő, idő és pénz ráfordításával járta ki a táblaállítás nem éppen könnyű útját. Nos mire oda jutott a dolog, hogy álltak az oszlopok, amelyekre már csak a táblákat kellett volna erősíteni, őket persze ellopták. Itt maradt abba a történet, innét jön a folytatás....
                            
Sok egyeztetés, telefonálgatás után végre kézhez kaptuk Csíkszereda rovásírásos helyiségnévtábláját, amely teljes egészében magánpénzből készült. A tábla gyönyörűszép, nekünk nagy örömet okozott az átvétele. /fotókat majd mutatok az avatásról/. Csíkszereda város önkormányzata még arra sem volt hajlandó, hogy a reklámtáblához szükséges 2x1,5 méteres területet ingyen bocsássa a tábla állító magánszemély rendelkezésére, a bérleti díja   a területnek napi 2 lej... Azért fura, nem? Történelmi pillanat, amikor Székelyföldre megérkezik az első egységes helyiségnévtábla, és mégis, senki nem foglalkozik vele....

Október 5-én délután 17,30 tól a Jobbik Magyarországért mozgalom Nyíregyházán avatott helyiségnévtáblát. Részt vettünk az avatáson, útban Debrecen felé. Jól éreztük magunkat. Íme néhány fotó:

 

Október 6-7-én került megrendezésre Debrecenben az Őszi Mihály napi vásár, amelyen a Hunnia Nemzeti Műhely is képviseltette magát. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a tömeg kiemelkedően nagy volt, mindössze az szomorított el bennünket végtelenül, hogy a hömpölygő embersokadalomból nagyon sokan csak félve merészkedtek közel a sátrunkhoz. Olyan is akadt például aki az Árpád-sávos lobogót "félelmetesnek", a rovásírásos könyvet "biztos rosszul csinálták meg"-nek /mivel a latinhoz képest"fordítva" van kötve/, olyan kisebbségi önkormányzati képviselő, aki még nem hallott Trianonról,  nem tudja, s mélyen rácsodálkozik, mi az, hogy "Székelyföld nem Románia", s még hosszasan sorolhatnám az elsőre talán mulatságosnak tűnő, ám valójában siralmas helyzeteket. Mindenesetre élmény volt, olyan, amit csak azok érthetnek, akik már átélték egy egy vásár csodálatos varázsát a vásározók szemével.

Hazatérésünk örömére most épp életem első pacallevese rotyog a tűzhelyen életem párjának, /én nem csak hogy nem készítettem ezidáig, de meglehetősen nagy próbatétel volt számomra a konyhakész pacal csomagolásának a kibontása is/ hiába na, nem vagyok hozzászokva, de  igyekszem...receptet a netről szedtük, hát remélem finom lesz...

Mutatom az elmaradhatatlan vásári fotókat:

A stand, még a vásárt megelőző este, itt még kissé elhagyatottan álldogál....

Itt viszont már teljes pompájában ragyog...

Fazekasmester...

Egyedi kézi készítésű fülbevalók

Kicsiny ékszerdoboz, meseszép dolgokkal...

Egy kicsit össze-vissza...

Elég pörgősek mostanában a hétköznapjaink, sok dologgal próbálunk foglalkozni, több kevesebb sikerrel...Rengeteg energiánkat felemészti a munka, a mindennapi taposómalom, amiből néha- néha jól esik kiszállni, de mi tagadás, 2 hét után már sóvárogva gondolok a dolgos hétköznapokra. A kedvesem szerint "lenézem" azokat akik nem dolgoznak. Valójában tényleg így van, igazat kell adjak neki, mert elég nehezen érthető számomra, hogy hogyan élhetnek emberek munka nélkül, siránkozások közepette, magukat sajnálgatva...

Ha saját magamból indulok ki, gyakorlatilag az egész életem a munka körül forgott eddig/ s remélem nem lesz másként ezután sem/. Hiszen bármennyire közhely is, de a munka élteti az embert, ez az, amitől jól érezzük magunkat.

Néha megkapom,hogy: "Nem akarok versenyt dolgozni veled!":)) Bevallom néha annyira túlpörgök, hogy nem is veszem észre, hogy egyik munka még be sincs fejezve, s azonnal egy másikon töröm a fejemet. Kifejezetten odafigyelek erre mostanában, hogy ez ne így legyen, mert ha elragad a hév, akkor aztán....

Sok dolog sikerült megvalósítani a nyár folyamán, gyakorlatilag mindent, amit elterveztünk. Értek bosszúságok, kellemetlenségek...

Az egyik ilyen, hogy a Rovás Alapítvány Székelyföldön, elsőként Csíkszeredában felállítani kívánt egységes rovásírásos helységnévtábla alappilléreit ellopták.

Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor kimentünk a város végére, hogy az oszlopok tetejére valamit kitaláljunk, hogy ne teljenek meg vízzel, esőzés alkalmával. Hát ezt bizony megoldotta helyettünk valaki más, mit sem törődve azzal, hogy mennyi idő, pénz és energia fekszik a dologban!

Mert bizony ahhoz, hogy állhasson a tábla halomnyi engedély kellett a vízművektől, az elektronikai szakemberektől, a polgármesteri hivataltól, s még sorolhatnám, de minek? Urbanisztikai bizonylat, látványterv, minden engedélynek horrorisztikus ára van, s ami számomra a legfurább, hogy az önkormányzat napi 2 lej fejében bocsájtotta rendelkezésre a területet...De a legszörnyűbb az, hogy a bérleti díjat kifizetette 2,5 hónappal az engedély kiadása előtt...

Ennyit a negatívumokról, a tábla még sajnos nem áll, "cigánybiztos" megoldást kell találni az alappillérek öntésénél, de eléggé lelombozó a dolog, s bennem felmerül a kérdés, érdemes- e erőt energiát, pénzt áldozni a köznek?

Pozitív dologként megemlíteném, hogy a nyár folyamán megtapasztalhattunk az érzést, milyen, amikor a félig meddig már saját házunk szépítgetésén fáradozunk, tervezgetjük mi hol lesz, mit hogyan szeretnénk...Hogy nézzen majd ki a kert, bontjuk a régi megomlott gazdasági épület tetejét, s mindig tervezzük, hogy készítünk "előtte" fotókat is, hogy majd megmutathassuk, milyen lett "utána"...Remélem erre is sor kerül majd...

Hagyományőrzés felsőfokon

Napjainkban reneszánszukat élik a hagyományőrző fesztiválok. Rengeteg kerül megrendezésre belőlük, mindegyik más és más a maga nemében. Minden vidék igyekszik bemutatni a saját különlegességeit, szokásait sajátosságait. S valljuk be, nem kis sikerrel...Mára akkorát fejlődött a kárpátaljai turizmus, hogy minden túlzás nélkül állíthatjuk, tömegesen érkeznek érdeklődők Kárpátaljára.

A Mezőgecsei Lekvárfőző Fesztivál is egyike vidékünk szép hagyományait őrző fesztiválok egyikének. A Hunnia Nemzeti Műhely már tavaly is képviseltette magát a rendezvényen, különleges termékskálájával a rendezvény gyakorlatilag leglátogatottabb standja volt. Idén sem volt ez másként, immáron bővített termék kínálatunkkal ismét megjelentünk a fesztiválon.

A fesztivál hangulata leírhatatlan, különleges, ahogyan a cibereillat terjeng a levegőben. A hagyományosan felállított rézüstökben bugyog a lekvárkülönlegesség. Kicsit odébb izzítják a tüzet, a nyárson már ott forog egy egész disznó, finom sült készül belőle. A felállított színpadon egész nap ügyes lábú fiatalok hagyományőrző táncot járnak, kicsik, nagyok egyaránt.

Magyar gyermeket magyar iskolába!

Véget ért a nyári szünidő, elkezdődött az új, 2012/2013-as tanév.  Iskolakezdés, ünnepségek Kárpátalja  szerte. A szülők boldogan szorongatják a kicsi elsősök kezét, akik szorongva lépik át az iskola küszöbét, ahol valami új, számukra egyenlőre még ismeretlen és rejtélyes dolog várja őket. A tudásuk alapköveit szerezhetik meg itt, amelyek majd meghatározzák az egész életüket. Ők ezt most még nem tudják...

Előzmény....

Az Alma Mater civil kezdeményezésről tavaly hallottam először, Birta Zolitól a Sion rádió főszerkesztőjétől. beszélgetésünk alkalmával mesélt a programról, a tervekről, a megvalósításról. Lényegében arról, hogy a kezdeményezés célja az, hogy rábírja, rávezesse a szülőket, a magyar szülőket(!) arra, hogy a gyerekeiket írassák magyar iskolába.

Az Alma Mater kezdeményezésről  az alábbi linken olvashatnak bővebben: Alma Mater civil kezdeményezés.

Ezen írásom apropója az a meghökkentő tény, hogy a Bótrágyi Általános Iskola első osztályának aránya 4-4-hez. Pontosabban 4 cigány és 4 magyar gyermek(!)  jár az első magyar osztályba, amíg az ukrán osztályba 12-14 (sajnos pontos számot nem tudok) magyar gyermeket írattak a szülők. A helyzet nem siralmas, hanem egyenesen tragikus!

 Bótrágyról tudni kell, hogy gyakorlatilag teljes egészében magyar lakta település. Ukrán osztályok fokozatosan nyíltak a 84/85-ös tanévtől kezdve. Sajnos mára oda jutottunk, hogy a magyar ajkú szülők zöme ukrán iskolába íratja be gyermekét, nem is sejtve, mekkora kárt okoznak ezzel kicsiny kárpátaljai magyar közösségünknek.

Arról, hogy hirtelen honnan pottyant ennyi cigány  gyerek az iskolákba, azt hiszem nem kell szót ejtenem, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy addig, amíg nem volt a Szülőföld Alaptól kapott támogatás, biza nem igen siettek a cigány lurkókat iskolába járatni! Jól emlékszem még a saját iskolás éveimre, amikor az osztályunkba beíratott 4 cigánygyerekből 2 járt úgy iskolba évente 5-6 alkalommal...Persze, érthető hisz akkor nem volt motiváció...Nem fizetett érte senki... Küldték a tanárokat, s nem ritkán minket diákokat, le a cigánytáborba, ahol az igencsak harcias anyukák, apukák el-el rejtették a porontyokat, s inkább küldték őket koldulni, mintsem iskolába.  Őszintén bevallom ( s bárki megkövezhet érte), hogy hiszem azt, hogy az efféle etnikai arány sajnos csak hátrányára van a magyar iskolának, lassan sajnos oda jutunk, hogy a magyar osztályokba csak cigányok fognak tanulni!

De, térjünk vissza egy pár mondat erejéig azokhoz a szülőkhöz, akik a jobb élet reményében iratják ukrán iskolába a gyermeket..

Szép dolog az bizony, amikor a gyermekre atyai büszkeséggel néz a szülő, hogy lám lám,  első osztály végére milyen ügyes, okos a kicsike, milyen folyékonyan olvas ukránul! Igen kérem, de hol marad a magyar nyelv??? Mert rendben van, hogy otthon úgy beszél a gyerek a szülőkkel, de honnan fogja ismerni például a magyar népmeséket? Honnan fogja megismerni Petőfi, Arany, Ady, s még hosszasan sorolhatnám a magyar irodalom nagyjainak neveit?? Vagy elég nekünk Sevcsenkó, elég ha a gyerek csak az ukrán irodalmat ismeri, a magyarra már nincs is szükség??? Egyáltalán hogyan tud segíteni a szülő a kisiskolás gyermekének a tanulásban? Gyarokta hallom, hogy "majd vele együtt én is megtanulom!"


Értem én kérem, hogy Ukrajnában élünk, s beszélnünk kell az államnyelvet, de higgyék el nekem, én, s még velem együtt nagyon sokan, magyar iskola után is jól beszéljük az orosz és az ukrán nyelvet is. Mi kellett hozzá? Semmi más, csak egy kis szorgalom.

Szinte hallom, ahogy e sorokat olvasva sokan háborodnak fel, hogy milyen közöm van hozzá? Nekik szólnak a következő gondolatok...

Sajnálatos módon a kárpátaljai magyarság aránya súlyosan csökkent az utóbbi időben. Kárpátalján élni, magyarként megmaradni ez a mai kárpátaljai magyar ember feladata! Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy gyermekeink magyar iskolába járhassanak, anyanyelvükön tanulhassanak! Minden magyar szülőnek kötelessége lenne ezt betartani, megtartani! Azért, hogy kialakulhasson egy egészséges  magyar identitás, gyermekeink magyar népdalokat énekelhessenek, megismerhessék a magyar kultúrát, mesevilágot, s majd aztán ha eljön az idő, ők is ezt adhassák tovább gyermekeiknek! 

Gondolom velem együtt sokan emlékeznek még, amikor bősz agitáció folyt Bótrágyon az ukrán iskola mellett. "Avatott" személyek jártak, s küzdöttek azért, hogy az ukrán iskola megmaradjon... Mára mekkorát fordult a világ eme kicsiny - s ki tudja még hány ugyanilyen - magyar településen! Oda jutottunk, hogy  magyar községben, magyar embereket kell meggyőzni arról, hogy gyermekeik magyar iskolába írassák...

Vajon minek kell történnie ahhoz, hogy rádöbbentse a szülőket, hogy nem ér kevesebbet a gyermek, ha anyanyelvén tanul? Egyenlőre sajnos nincs kiút ebből a helyzetből, s tartok tőle, hogy a helyzet egyre inkább csak romlani fog, mindaddig, amíg meg nem értik a szülők, hogy magyar gyermeknek magyar iskolában a helye!

Hagyományteremtő esküvőn jártunk, van, aki így csinálja

Minden vendég ilyen kulcstartót kapott emlékbe, amelyen mindenkinek a neve volt feltüntetve latin, s természetesen a székely-magyar rovás karaktereivel is....

Na ez volt az enyém...

Az ifjú pár salsa bemutatója

Meglepetésként a csíkzsögödi Harom Néptánccsoport jelent meg ...