''Ez itt Ukrajna, jegyezd meg idegen!''....avagy ismét megrongálták a vereckei emlékművet ...

Ismét meggyalázták a magyar honfoglalási emlékművet Vereckén, ahol ismeretlenek ezúttal ukrán nemzetiszínű – kék és sárga – festékkel szórták be az emlékjel felületének nagyobb részét. A magyar emlékmű legújabb meggyalázásáról a Vereckei-hágóra kiránduló turisták értesítették hétfőn a kárpátaljai magyar médiát.
Az emlékjel elleni legfrissebb támadás abban különbözik a korábbiaktól, hogy minden oldalát, felületének mintegy kétharmadát kék–sárgára festették. A Kárpátalja felőli oldalára az elkövetők ugyancsak ukrán nemzetiszínekkel a következő feliratot pingálták: „Ez itt Ukrajna – jegyezd meg, idegen!"
Bő egy éven belül ez már a negyedik támadás a magyar honfoglalási emlékmű ellen. Tavaly februárban a szélsőséges Szvoboda (Szabadság) Párt Kárpátalja megyei szervezetének három vezetője benzin és gumiabroncsok felhasználásával gyújtott tüzet a terméskővel burkolt vasbeton létesítményen. Alig egy hónappal később ugyancsak ukrán soviniszták fehér festékkel horogkereszteket mázoltak az emlékműre, majd augusztusban, az ukrán függetlenség napján ukrán állami címert szereltek az emlékjel tetejére.
A múlt év végén a területileg illetékes bíróság az emlékmű egyik gyújtogatóját első fokon másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a másik kettőt felmentette. Néhány hónapja az illetékes Kárpátalja megyei állami hivatal műemlékké nyilvánította a vereckei magyar honfoglalási emlékművet.
A Vereckei-hágón 2008 nyarán avatták fel a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét, amely – az alkotó, Matl Péter munkácsi szobrász szerint – a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják. A „kapu" nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található.


Forrás
www.karpatalja.ma

Székelyföldi séta

Székelyföldön jártunkban keltünkben sok - sok rovásfelirattal találkozhatunk. A fenti képeket egy tapolcai séta alkalmával készítettük a minap.  

A rovásfelirat hírdeti a faragás 1975. évi dátumát.

Tájak, szokások, hagyományok

Minden tájegységnek megvannak a maga hagyományai, legyen szó ünnepről, vagy bármilyen más, az életünkben fontos szerepet játszó eseményről. Ezzel semmi ujat nem mondok. ..Más dolog azonban tudni erről, s teljesen más egy idegen kulturában megtapasztalni ezeket az eseményeket...Más, de nem feltétlenül rossz, inkább úgy fogalmaznék érdekes...
Nos termeszetesen eme irás a még éppen mindig tartó  Húsvéttal kapcsolatos....
A Húsvéti hagyományok viszonylag élénken élnek a mi vidékünkön is, de inkább csak, ami a locsolkodásal kapcsolatos szokásokat illeti, tojásfestés, s aztán a locsolókeddi szokások....
Az ünnep vallási jellege nálunk megkopottá vált, valahogy nem foglalkozunk vele....Nem igy van ez azonban Erdélyben, ahol úgy éreztem magamat, mintha egy könyv sorai közzé csöppenve élném meg az eseményeket...
Maga a Húsvéti előkészület sem mindennapi....Megvannak a hagyományos, e vidékre jellemző ételek, ilyen a töltött bárány, a sonka /igaz ez nálunk is van/, a piros tojás, s persze nem hagyhatom ki az ételszentelést sem...Nálunk szintén él az ételszentelés hagyománya, a katolikusok körében...
Húsvét szombat este részt vettünk a szentmisén, s persze a gyertyás körmenet sem maradhatott ki. Számomra ezek új dolgok.. Lehet nem illik ilyet irni, de  a szentmise hihetetlenül hosszú s érdekes mód az emberek folyamatosan érkeznek s távoznak, tehát nem ülik feltétlenül végig azt....Úgy elképzeltem, hogy otthon, az otthoni gyülekezeti közöségben milyen furán néznének arra, aki csak úgy feláll az istentisztelet közepén, s hazamegy....
Szentmise végén, ahogy hazamentünk, várt a frissensült finom foszlós kalács, s mellé csodálatos izű házi készitésű feketeribizli bor....Az egésznek meghitt bensőséges hangulata volt....
Húsvét reggelén nagy közös családi reggeli, csodálatosan megteritett asztal mellett, nem kevésbé szép élményt nyújtott...
Magamban elégedetten állapitottam meg, hogy itt még igen élénken élnek a hagyományok, pontosabban másként élnek , mint nálunk, meghittebben, megtartóbban....
Húsvéti irott tojás, húsváti vásár, húsvéti kalács, mind mind csupa olyan dolog, amely  meghittebbé teszi az ünnepet...Nálunk  mára  a festett tojást sok helyen például felváltotta a csokitojás...Milyen kár...Pedig mennyivel szebb lenne tudni átaadni gyermekeinknek a tojásirás, tojásfestés / s itt a hagyományosan kézzel meghimezett tojásokra gondolok/ hagyományát...De félek erről szép lassan lemaradunk...Marad a csokitojás, futás, rohanás. Az üzletben megvásároljuk a kész termékeket, azzal sem kell nyűgölni, s alig várjuk, hogy elteljen az ünnep, s visszatérhessünk a dolgos hétköznapokhoz....Nos hát igen...igy vesznek ki teljesen a hagyományaink....




Áldott Húsvéti Ünnepet kivánok minden kedves olvasómnak!

Könyvajánló - Wass Albert "Mire a fák megnőnek"

A napokban kaptam ajándékba Wass Albert, "Mire a fák megnőnek" c. történelmi regényét, melyet bátran ajánlok mindenki figyelmébe! Nekem több estén át élvezetes olvasási élményt nyújtott...

Mire a fák megnőnek című történelmi regény hősei - Varjassy István báró, volt huszárkapitány és felesége, Bátonyi Péter és családja, a Szamos völgyében meghúzódó kis falu, Doboj lakosai: magyarok, románok, szászok és zsidók - küzdelmein keresztül a szerző a magyarság sorsának alakulását kívánta megrajzolni a szabadságharc leverését követő időktől a hatvanas évek elejéig. A mű központi alakja Varjassy báró, aki Világos után visszatér egykori birtokára, a mezőségi Torligetre. Távollétében kastélyát a fellázított oláh zsellérek fölgyújtották, jószágát elrabolták. A báró - immár a "nemzetes úr" - feleségével nekilát széthullott gazdasága újjáépítésének. Volt birtokának egy kis tanyáján kezdi meg új életét: feleségével, a nemzetes asszonnyal keményen dolgozva életet vet a földekbe, tölgyfát és kőriseket ültet szépülő tanyája köré, hogy azok jelképezzék a porba sújtott magyar nemzet életképességét. Segítségére van a falu tiszteletese, Bibarc Ábris is, hogy a császári parancsra elnémetesedő, elrománosodó magyarságot öntudatára ébressze. Kossuth gondolatainak szellemében szorgoskodik kis gazdasága gyarapodásán, szembeszáll az újgazdag zsidó spekulánsokkal, a németérzelmű hivatalnokokkal és a román terjeszkedést szorgalmazó oláh tanítóval is. Varjassy báró gyarapodása természetesen nem tetszik a rebellis magyarokat szétzúzni akaró császári politikának. Elárulják, letartóztatják és négy évre Kufstein várába csukják. A rabság azonban nem töri meg; hazatérve ott folytatja építő munkáját, ahol félbehagyta. Tanyáját virágzó gazdasággá változtatja, visszahozza gyermekeit Kolozsvárról, és szívükbe oltja a felelősséget a magyarság sorsa iránt. Wass Albert történelmi regénye az eljövendő szabad Magyarországért folytatott küzdelem példázata. Ez a cél vezette Varjassy bárót is, de "mire a fák megnőnek" tanyája mellett, rá kell jönnie, hogy a gazdaságot átvevő fiát már más eszmék (is) lelkesítik. Elhagyja a tanyát, ahonnan az új élet kiindult, hogy felépítse valaha volt kastélyukat, származásuk és báróságuk jelképét; mindazt, amit az apja tudatosan romokban hagyott - mint minden bajok forrását. "Mert a kastély túl magas ablakiból rossz perspektívában látszik a mély." 

Madjar testvéreink....kik is ők?

A Kazakisztáni mai magyarok a mai napig felírják a megkülönböztető törzsi nevüket a sírjukra cirill betűkkel, hogy MADJAR. a "GY" hangnak a cirill betűk között nincs önálló jele, ezért jelen esetben "D" nek írják, de "GY" nek ejtik, így, hogy: MAGYAR. Az 1930. évekig arab betűkkel tették mindezt. Nyelvük mindvégig a kazah volt, ami az altaji nyelvek török ágába tartozik. Megható látni, hogy a ház hátsó udvarán ma is ott áll a jurta, s a székely kapura emlékeztető díszített kapuval is lehet találkozni. 

Kik is ők? 1965-ben Tóth Tibor antropológusnak sikerült eljutnia közéjük, de kutatói munka nem alakulhatott ki, mert azokban az években ez a terület még a  Szovjetunión belül is zárt övezet volt.  Majd 2002-ben Benkő Mihály keletkutató gyűjtött köztük mondákat, meséket. Atzán 2005-ben átfogó, természettudományos kutatás szervezésébe fogott Bíró András Zsolt antropológus, amihez szakmai segítséget kapott a kazak Orazak Ismagulov antropológus professzortól. Több magyarországi szervezet, többek között a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ támogatásával sikerült összegyűjteni a kutatás anyagi fedezetét. Így kerülhetett sor a kutatóútra, a madjar törzs által lakott terület feltérképezésére, embertani vizsgálatok lebonyolítására, összehasonlító genetikai vizsgálatokhoz szükséges mintavételre. 

A madjar törzs Kosztanaj megye, Torgaj járásában, a Szarikopa tó környékén él, három mai magyarországnyi területen szétszórva, törzsszövetségben a kazakok középső, Orta zsüzének argün törzsével. Kazakul beszélnek és iszlám hitűek. Büszkék a származásukra, minden férfinak fejből kell tudnia 12 apai felmenőjét, tisztelik őseiket és a hagyományokat. A törzs tagjai összetartóak, igazi működő törzsi közösségben élnek. Az 5-7 ezres kicsiny létszámukhoz képest nagy arányban vannak jelen a kazak közéletben, a művelődési és tudományos életben.

Eredetmondájuk kísértetiesen hasonlít a mi csodaszarvas mondánkhoz, mely szerint 2 testvér, ebből az egyik a madjarok őse egy szarvast űzve jutott el a mai szállásterületükre, ahol a csodaszarvas eltűnt, de mivel a táj gyönyörű volt, a két testvér letelepedett a vidéken.

A szovjetunióban kazaknak sem volt könnyű lenni, hát még kazakisztáni madjarnak. Egyébként is a torgaji területet veszett farkasok földjének tekintették más a cári időben is. Általában innen indultak el a kazakok függetlenségi mozgalmai. Az 1917- es polgárháború után a torgaji területen független fejedelemség jött létre. Sztálin a madjarokat, tetteikért a szovjet nép ellenségeinek nyilvánította.

A torgaji madjarok nomadizáló pásztorok voltak, a folyók mellett éltek jurtatáborokban. Az 1950-60-as évek szovjet uralma az előző élethez képest szegényes barakktelepekre kényszeritette őket. Ma a Szarikopa tó egy-kétszáz kilométeres körzetében, 5-6 állandó településen laknak, sokan pedig beköltöztek a városokba. 

A madjar férfiak nem vehetnek feleségül madjar nőt. Ez a Közép és belső Ázsiai régi nomád hagyománynak megfelelő tiltás, a belterjesség elkerülését szolgálja. Feleséget  területen élő Orta zsüz közösségből választanak.  A más törzsből való feleségválasztás kötelezősége mindegyik szomszédos törzsre is igaz, így ők egymással anyai ágon vérrokonságban állnak. Ugyanakkor ezen törzsek férfiainak az Orta zsüzön kivülről szintén nem szabad feleséget választaniuk

Szerk. megjegyzés:

*zsüz - törzsszövetségnyi csoport

Forrás

"Történelmünkhöz bővebben magyarul"

Senkinek sem hiányzik Kárpátalja autonómiája

Európában senkinek sem hiányzik a kárpátaljai magyarok autonómiája, amelyet Budapest a múlt század eleji Nagy-Magyarország visszaállításának ábrándja miatt támogat – írta online kiadásában a nacionalista szellemiségű Ukrajinszkij Tizsdeny című ukrán heti hírmagazin.

A kárpátaljai ukrán hírportálok által csütörtökön átvett írásban Olekszandr Gavros ungvári publicista Bayer Mihály kijevi magyar nagykövetnek az egyik ukrán hírportálnak a napokban adott interjújára reagál, amelyben a diplomata kifejtette, hogy Magyarország támogatja a kárpátaljai magyarok autonómiatörekvéseit, azaz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szorgalmazott Tiszamelléki járás létrehozását.

A szerző szerint azonban Európának nem hiányzik a 150 ezres kárpátaljai magyarság autonómiája, hiszen ha Ukrajna megadná azt a magyar kisebbségnek, akkor Budapest, amelyet Európa következetesen bírál a magyar politikai erők jelentős részének revizionista álláspontja miatt, a precedenst felhasználva azonnal hasonló követelésekkel lépne fel Pozsonnyal, Bukaresttel és Belgráddal szemben, mivel az ottani, az ukrajnainál jóval nagyobb magyar kisebbségek semmilyen autonómiával nem rendelkeznek. A cikkíró úgy véli, ha Kijev ilyen lépésre szánná el magát, az tovább fokozná az egymással szomszédos EU-tagországok között amúgy is meglévő feszültséget.

A magyar autonómiára Ukrajnának sincs szüksége, hiszen ha az megvalósulna a Beregszászi járásban, akkor ezt a jogot Kijev nem tagadhatná meg a többi nagyobb létszámú ukrajnai nemzetiségtől sem, s akkor még szó sem esett az ukrajnai oroszokról – olvasható az írásban, amely szerint bármilyen autonómia szétzilálná az ukrán államot. A kárpátaljai magyarok a szerző szerint olyan széleskörű jogokkal rendelkeznek, amilyenekkel egyetlen más ukrajnai kisebbség sem: van két felsőoktatási intézményük, az ukrán állam által fenntartott hivatásos színházuk, anyanyelvű iskolahálózatuk.

Az írás szerint Kárpátaljának sem hiányzik a magyar autonómia, a helyi lakosság ugyanis még jól emlékszik arra, hogy “Magyarország miként nyomott el félmillió ukránt, akiknek nemhogy autonómiát nem biztosított, hanem erőszakkal latinosította az ábécéjüket, az egyházukban pedig bevezette a Gergely-naptárt”. Egyébként is, a kárpátaljai magyaroknak a történelemben soha nem volt autonómiájuk, sem az osztrák uralom alatt, sem a demokratikus Csehszlovákiában, sem pedig a Szovjetunióban. Azért nem volt, mert – Olekszandr Gavros publicista szavaival – “a revizionizmusuk, a Magyarországhoz való tartozás iránti állhatatos vágyuk teljesen nyilvánvaló”, s a különböző államok is ezért látják veszélyeztetve a magyaroktól a területi integritásukat

Forrás

http://hirszemle.net

Interjú

A közelmúltban Beregszász néhány iskolájában fakultatív foglalkozásokon megindult a rovásoktatás. A cél az, hogy minél több kárpátaljai magyar gyerekhez eljusson nemzeti kincsünk, a székely-magyar rovásírás ismerete és szeretete. A foglalkozásokat Váradi Viktória tanár, a Rovás Alapítvány kárpátaljai képviselője tartja. Vele beszélgettem eddigi tapasztalatairól.
— Honnan jött az ötlet, illetve miért tartja fontosnak, hogy a kárpátaljai magyar gyerekek rovásírást tanuljanak?
— A rovásírással Erdélyben ismerkedtem meg. Ott fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy ezt a csodálatos dolgot mindenképpen továbbítani kell, s arra a következtetésre jutottam, hogy a „magvetéshez” a legmegfelelőbb közeg az iskola. A rovás eleink írása, nemzeti identitásunk részét képezi, ezért fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerhessék, tanuljanak róla, foglalkozzanak vele. A történelem tankönyvekben pedig csak 1–2 mondatban szerepel, már ha egyáltalán benne van. 
— Mely iskolákban zajlanak a foglalkozások?
— Egyelőre a Beregszászi 3. Sz. Zrínyi Ilona Középiskolában, valamint a 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában zajlanak a foglalkozások, fakultatív módon, heti 1 alkalommal, a tanórák után.
— Hogyan fogadták az ötletet az iskolák vezetői, a tanárok?
— Őszintén bevallom, hogy amikor Kovács Dezsővel, Kovács Béla EP képviselő irodavezetőjével felkerestük az iskolákat az ötlettel, meglepődtem az igazgatóság pozitív hozzáállásán. Teljes mértékben az ügy mellé álltak. Mindkét iskolában a könyvtárossal vagy a szervezőtanárral tartom a kapcsolatot, velük egyeztetünk, mikor melyik időpont a legmegfelelőbb a tanulók számára. 
— Milyen korosztállyal foglalkozik? Van-e sok érdeklődő?
— Igen, elég sok gyerek érdeklődik a rovásírás iránt. Az elfogadott álláspont az, hogy az írás megismertetését 3. osztályos kortól érdemes elkezdeni. Akkor már nem áll fenn a veszélye, hogy a gyerekben összekavarodik a latin betűs és az ősi írásmód. Tehát e szerint az elv szerint 3. osztálytól foglalkozom a gyerekekkel. A Zrínyi Ilona középiskolában rendszerint 10–12 gyerek vesz részt a foglalkozásokon, főként 5–7. osztályosok. A Kossuth Lajos középiskolában lényegesen több, mintegy 35 3–5. osztályos tanuló volt kíváncsi a rovásírásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az iskola cserkészbázis, és itt már sokan tisztában vannak az alapokkal. Érdekes módon a legtöbb gyereket az motiválja, hogy majd titkos levelezéseket tudjanak folytatni társaikkal.
— Most, hogy már volt néhány foglalkozás, mit tapasztalt, milyen a fogadtatás a gyerekek körében?
— Abszolút pozitív fogadtatásról tudok beszámolni. Mindenkit izgalommal tölt el egy-egy új betű megismerése, egy-egy rovással leírt szó „megfejtése”. Eredetileg 45 percesre terveztük a foglalkozásokat, de a gyerekek többször maguk kérik, hogy ne hagyjuk abba. Ez nagy dolog! Igaz, engem köt az időbeosztásom, hiszen várnak a következő iskolában…
— Hogyan reagáltak a szülők?
— A szülőktől még nem kaptam visszajelzéseket. Bár volt egy fiúcska, aki megjegyezte, hogy ő ugyan szívesen járna a foglalkozásra, mert a barátja is jár, de az anyukája butaságnak tartja, és úgysem lesz belőle semmi haszna… Remélem, ez a példa nem lesz általános, és a szülők is büszkék lesznek a gyerekeikre, akiknek ezáltal szélesedik a látókörük, új dolgokat ismernek meg, s nem utolsó sorban a magyarságtudatuk is erősödik. 
— Hogyan tanítja a gyerekeket? Van valamilyen speciális módszertana a rovásoktatásnak?
— Általában játékos formában tanulunk. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ne érezzék kényszernek a tanulást, hanem szívesen tegyék. A betűket nem a latin ABC szerint tanuljuk, hanem az egyszerűség sorrendje alapján, tehát az egyszerűbb betűtől haladunk a bonyolultabb felé. Szavakat alkotni már az első foglalkozáson megtanult betűkből is tudnak, s ez mindig nagy élmény jelent nekik. Az oktatáshoz egyaránt használom a Rovás Alapítvány Rovás alapismeretek, valamint Szondi Miklós Róni tanulok c. könyvét, valamint ötleteket merítek Friedrich Klára Rovásírás és szakköri ötlettár c. munkájából is. Az oktatás módszertana folyamatosan fejlődőben van, naponta szerzek új tapasztalatokat, formálódom magam is.  
— Mennyi idő alatt lehet megtanulni írni-olvasni?
— A rovásírás nagyon hamar elsajátítható. Én magam például mindössze 1 hét alatt tanultam meg. Az olvasás elsajátítása, mint ahogyan a latin betűknél is, több időt vesz igénybe. De gyakorlással ez is gyorsan megy. Én azt gondolom, hogy aki napi fél órát foglalkozik vele, 1 hónap alatt megtanul írni-olvasni. 
— Hol tudnak majd gyakorolni a gyerekek? 
— Mára már, hála Istennek, elég sok rovásírásos könyv van forgalomban, amiből gyakorolhatnak az ahhoz kedvet érzők. A Rovás Alapítvány gondozásában megjelent az első teljes egészében rovással íródott Gárdonyi-mű, az Egri csillagok, valamint kimondottan gyerekeknek Illyés Gyula Hét meg hét magyar népmese c. könyve, továbbá már kapható az Újtestamentum is rovásírással. Szóval, aki akar, talál magának olvasnivalót. Ezenkívül, hála a fejlett technikának, az inteneten is rengeteg rovással íródott anyagot találhatnak az érdeklődők. 
— Ön hol tanult meg róni?
— Mint már említettem, Erdélyben ismerkedtem meg a rovásírással. Egy alkalommal Csíkszereda felé utaztam a vonaton, amikor egy diákcsoport telepedett le mellém. Az egyik lány számomra akkor még furának tűnő jeleket rajzolt egy papírra, majd megmutatta a társának, és jót mulattak rajta. Furcsálltam... Aztán beszédbe elegyedtünk, és megkérdeztem, hogy mik is ezek a jelek? Ők elkezdtek mesélni... Nos, ez volt az első találkozásom a rovásbetűkkel. Aztán a párom is folyékonyan tudott írni-olvasni, ahogy ő fogalmazott, „székelyül”. Tőle kaptam ajándékba az Egri csillagokat rovásírással. Ő felütötte a könyvet és elkezdte folyékonyan olvasni a számomra akkor még elképzelhetetlenül nehéznek tűnő jeleket. Csodáltam érte. Akkor döntöttem el, hogy ezt bizony nekem is meg kell tanulnom. Így is lett, azóta a szerelmesévé váltam rovásnak, s bevallom, nagyon büszke vagyok erre a tudásomra, annak ellenére, hogy sokan csodabogárnak tartanak. 
— Tervezi, hogy máshol is tart majd foglalkozásokat?
— Több iskola is jelezte, hogy nyitottak a rovásoktatás fakultatív befogadására, tehát igény van rá. Most úgy néz ki, hogy én hosszabb időt fogok külföldön tölteni, ezért keresem az utódomat, akinek át tudnám adni a stafétát. Remélem, sikerül megtalálnom, mert semmiképp sem szeretném, ha az oktatás abbamaradna.
— Köszönöm a beszélgetést!


Szemere Judit interjúja a Beregi Hírlapnak