A kupak

Volt egyszer egy pillepalack, széles nyakú, olyan típus, amit általában kedvelnek az emberek. Valamikor régebb valamilyen üdítőital volt benne. Sok társával együtt álldogált egy kamra polcán. A különbség mindössze annyi volt, hogy mindegyik pillepalacknak volt "sapkája" azaz kupakja, csak neki nem. A gazdasszonya azonban csak nem dobta ki, hanem várta az alkalmas pillanatot, hogy hátha kerül egy széles kupak, s akkor majd használatba kerül ez a palack is. Telt múlt az idő, a kis palack olykor feledésbe merülve, türelmesen álldogált a kamrapolcon, s várakozott. A gazdasszonya minden egyes alkalommal, amikor bement a kamrába, ránézett, a tenger sok teendője közepette, s arra gondolt, kell szerezzen egy kupakot. 

Egy verőfényes szép napon a gazdasszony a városháza felé igyekezett, nagyon-nagyon sietett, pár perce volt csupán, hogy odaérjen késés nélkül. Ahogy befordult a sarkon, az épület ablakpárkányai épp szemmagasságban voltak. Gondolatai ezer felé csapongtak. Ahogy épp az előtte álló teendőjére koncentrált, egyszer csak megpillantott az ablakpárkányon egy széles kupakot. Szinte megállás nélkül felnyúlt érte és táskája zsebébe süllyesztette, nagyon-nagyon megörült neki. Azonnal az jutott eszébe, hogy lám, csak igaz, a vonzás törvénye milyen szépen, egyszerűen működik az életünkben... Kupakot kértél a palackodnak, s íme itt a kupak!

Az élet kereke

Elég fura, érthetetlen lett számomra a mai világ... Azokat az embereket, akik a legfontosabb szerepet töltik be az életünkben néha kívülállóként, idegenként szemléljük, nem értjük. Nehezen bírom feldolgozni, ha valakinek például megteszek valamit és nem köszöni meg, nem hálálkodásra gondolok, sima köszönöm is elég. Ez lenne a természetes. Nehezen dolgozom fel, ha megkérdezem valakitől hogy vagy, hogy van a családod, ő válaszol, de nem kérdezi meg, hogy mi hogy vagyunk. Tudom, butaság, az én butaságom, de napokig rágódom az ilyen dolgokon. Lelkileg meg kell érni, hogy fájjanak ezek a dolgok, meg kell tapasztalni az élet mostohább felét, anélkül nem érezzük, nem érzi mindenki, valakinek ez így természetes, nekem nagyon fájnak. Fáj, ha sokáig nem néz feléd egy-egy kedves ismerős, fáj ha nincs rá két perce, hogy beugorjon hozzád, ugye mindig időhiány a kifogás... Valójában nem az idő hiányzik, hanem az érdeklődés... Az érdeklődés, mert elvitte egy más, egy jobb irányba az élet, nem emlékszik, hogy nem volt még az olyan rég, amikor minden másként volt... Az emberek túl gyorsan felejtenek, ők azok, akik még nem tapasztalták meg az élet árnyékosabb oldalát. Mert az árnyékosabb oldalon válunk türelmesebbé, érdeklődőbbé, érünk meg dolgokra, értünk meg másokat, tanulunk meg örülni apróságoknak. Amikor majd újra az élet napos felére fordul a sorsunk kereke mi ekkor már bölcsebbek és lelkileg borzasztóan érzékenyek vagyunk az ilyen dolgokra, de mindent egybevetve erősebbek is, mint mindig az élet napos felét élvező, érzéketlen embertársaink. Hiszen akire mindig süt a nap, az nem tudja milyen fázni, s közben érzéketlenné válik mások iránt...

Veszélyes kanyar

Nagyon veszélyes útszakaszon jár az, aki a Beregszász-Csap útvonalon haladva kicsiny falunk, Bótrágy község határába érkezik, Kaszony felől. Ahogy érkezünk be a falu legelején egy egyébként is nagyon éles kanyar van, ahol normális keretek között is nagyon oda kell figyelni. Zökkenőmentesen teljesen elképzelhetetlen "bevenni" a kanyart, hiszen akkora kátyú tátong a Kaszony felől érkezők oldalán, hogy saját tapasztalatból mondom, alacsony kocsival effektíve  nem lehet átkelni rajta. De, mivel ez a kátyú olyan szerencsétlen helyen van, amely épp a kanyar éle, így ha esetleg ki szeretném kerülni, ami megjegyzem borzasztóan balesetveszélyes, ha szembe jön velem egy jármű azonnal frontálisan ütközünk. Az már csak az Í-re a pont, hogy akkora a gaz az úttest mindkét oldalán, hogy kisebb dzsungelnek is beillene, a giz-gaz kihajlik az úttestre, szóval a helyzet egy tragikomédia! Naponta elhaladok ezen az útszakaszon, van úgy, hogy sikerül szerencsésen kikerülnöm, de ha beletottyanok a térdig érő gödörbe mindenkit szidok, aki épp szóba jöhet:(( Valójában már az a képtelen ötlet is eszembe jutott, hogy a közútkezelő esetleg egy gumiszervizt, vagy egy alkatrész boltot üzemeltet :)) Viccet félretéve, tudom jól, hogy mindig a pénz a kifogás, de ha valaki balesetet szenved, akkor kire kell újjal mutogatni? Ezek a gondolatok a múlt héten történt 2 halálos biciklis gázolás kapcsán jutottak eszembe...

Nektarinszüret /fotóalbum/

 2 évvel ezelőtt, amikor kicsiny, mindössze 40 fából álló gyümölcsösünket telepítettük, a körülöttünk élők mindnyájan szkeptikusan viszonyultak az általunk ültetett 2 nektarinfához. Mondván, hogy itt felénk ez úgysem terem meg, mert nem olyan a talaj minősége, hogy teremhessen, sőt, be sem fogan, hanem tönkremegy. Meghallgattuk, de kedvünket nem szegte a dolog, csak elültettük a csemetéket, melyek első éven nem, de idén viszont tavasszal azzal örvendeztettek meg bennünket, hogy temérdek barack ült az ágak között. Szó szerint rengeteg. Viszont az időjárás nem igen kedvezett a gyümölcsfáknak idén, mivel a tavasz sokat váratott magára, sokáig fagyok voltak, és egy nagy jégesőt is kaptunk, ami bizony sok sok barackot levert a fáról. De még így is sikerült szüretelnünk a finom lédús, teljesen bio gyümölcsből, igaz nem sokat, úgy 2 kilónyit.

Fán mosolygó gyümölcsök

Ennyi lett összesen, de nekünk nagy öröm

Önellátóságunk

valamint önálló gazdasszonyéletem első kakasvágására került sor a mai nap folyamán :)) Teljesen őszintén, s minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy csodálatos kakasokat, tyúkokat sikerült kinevelnünk idén, s mivel kicsiny állományunkban 5 darab egyenként 5-6 kilós kakas volt, már értelmetlenné vált a tartásuk, így közös döntés alapján édesanyácskámat meginvitáltuk egy jó kis kakastorra, párom azon szigorú utasítása mellett, miszerint jól tanuljam ki a kakaskaszabolás mesterségét, mert a következő menetet már mi ketten kell végezzük :))

No, hát felvirradt a kakasok életének utolsó napja, s nem kis munka árán ügyesen most már a hűtőládánkban pihennek. Hogy is fogalmazzak, kissé szkeptikus vagyok, még nem tudom, hogyan fogom legyűrni a torkomon a kakashusit, ha nem akarok vegetáriánus lenni, ügyesen meg kell barátkozzak a saját magunk által kinevelt állatok vágásának gondolatával. Nem egyszerű, mi tagadás....

Elméletileg ma átestem a tűzkeresztségen, aztán lássuk, hogy fogom tudni kamatoztatni a ma tanultakat, egyenlőre a rosszullét kerülget, ha a nyúlvágásra gondolok, pedig eléggé sokszor kerül napirendre mostanában a téma, háááát, nem tudom...

Itt már szépen megpucolva sorakoznak a kakasok, sajnos csak ezt az egy képet készítettem...

Gondolataim + óriáskerék

Az jutott eszembe, hogy te jó ég, milyen emberi kapcsolat az, amiben csak te kell meghallgasd a másik gondját-baját, örömét, ami veled történik afelől nincs érdeklődés szó szerint és túlzás nélkül semmi, szóval egyszerűen nem foglalkoznak veled, de amikor nagy ritkán találkozás van, akkor viszont nagyon jó képet kell vágni a dologhoz, együtt örülni a másikkal, te mindezt megteszed, de még ekkor, a személyes találkozás alkalmával sem kérdezik meg tőled, hogy mi a helyzet veled.... Nem tudom, az ilyen kapcsolatot hová rakni sem az agyamban, sem a lelkemben, de főleg a lelkemben nem sikerül, sajnos létezik ilyen és nagyon-nagyon romboló hatással van saját magamra. Na, mindegy, ez csak úgy eszembe jutott...

Ebbe a kerékbe ültem tegnap

Tegnap viszont egy nagyon jó nap volt, azaz a nap önmagában feszült és stresszes, de megszépítette az, hogy a végén egyedül lehettem önmagammal, felülve egy hatalmas, kissé mállott festékű, jobb napokat is látott, gyermekkoromban soha ki nem próbált óriáskerék egyik szelíden ringatózó fülkéjébe, pedig akkora tériszonyom van, hogy hihetetlen, de kényszerítettem magamat, hogy a magasból, főként amikor már lefelé ereszkedett, szétnézzek a meseszép tájon és elmerengjek a dolgokon, találkozzak önmagammal. Jót tett és nagyon jól esett! a fáradságom elröppent, frissen autókáztam hazafelé, útközben egy kiló finom lédús barackot rágcsálva. 

Az egyik ilyen kék fülkében, jaj de jó volt :))

"Kertmániám" eddigi eredményei

Elérkezett  az idő, hogy az eddigi sok-sok kerti munka eredményét lassan elkezdjük aratni. Idén sok zöldborsónk lett, kifejtve mintegy 12 kilónyi, nagyon szépen termett és csak halkan jegyzem meg, hogy nem öntöztük annyit, mint tavaly. 


Mintegy 2 hete elkezdtem az uborcik savanyítását, na, nem nagy mennyiségre kell itt gondolni, csak 1-2 literjével, ma is készült 5 üveggel, ezzel együtt 15 litert sikerült eddig, tavaly egyet sem raktam el, mert nem sikerült az uborkatermés. 


Raktam már eper és meggykompótot, eperdzsemet. Most érik a hűtőben a magozott meggy, aminek az a története, hogy apukámtól kaptunk egy hatalmas vödör meggyet én pedig úgy 3 napja vettem egy szuper kis masinát, úgynevezett meggymagozó gépet. Azonnal ki is próbáltam persze, mert emlékszem tavaly annyit nyünnyögtem a magolással, ezzel nagyon tetszett a munka, szaporán ment. Ahogy kimagoztam a kb 8 kilónyi meggyet, rétegezve lecukroztam, azaz 1 réteg meggy,1 réteg cukor és így hagyom állni 24 órán át, persze hűtőben. Holnap üvegekbe töltöm és mindegyikre töltök kb 0,5 deci konyakot. Nagyon finom lesz, kifejezetten süteményekbe, desszertekbe, esetleg palacsintába, csakis a felnőttek örömére:)) Semmi másat nem csinálok vele, a cukor és az alkohol tartósítják majd.


 RENGETEG, -és nem véletlen a nagybetű-, zöldbab van a kertben, tegnap úgy terveztem, ma szedek belőle és rakok el télére üvegekbe, de mivel már kora hajnaltól a kertben vagyok, most kissé kábának érzem magam ehhez a mókához. Ki lehet szedni a vöröshagymát, a dughagymát, a helyükre kerül a téli káposzta. Sok-sok paradicsom mutatkozik, igazából már elkezdett érni, a cékla, cukkini meseszép, nagyon nagyok. Nos a sok szépség mellett szólnom kell a nagy ellenségünkről  kertben, természetesen Fű úrról van szó, akivel örökös hadban állunk egymással, borzasztó csatáinkban néha mi, néha ő győzedelmeskedik, néha bosszankodom rajta, néha pedig kacagom, másat nem igen tehetek :))

Kellemes hetet mindenkinek! 

*fotók a netről, gép hiányában