A valóság:
Amikor első alkalommal kaptunk hírt behívásokról, sokkolt a dolog, amikor első alkalommal láttam géppuskás katonákat állni falun kívül, szintén nem esett jól, most, hogy a falunk központjában naponta 2-3 fegyveres katona ácsingózik, kezükben A4 es formátumú papírlapokkal üvölt bennem a kérdés, mit írnak? Nyilvántartást vezetnek mondhatják sokan. Jó, de miről? A falunkon átmenő forgalomról? Vagy a gépjárművekben ülő személyekről? A kérdés megválaszolatlan...
A feszültség kézzel tapintható. Na de nem is erről akartam írni valójában, csak kikívánkoznak az ember lányából a sorok, és még sok sok minden kikívánkozna, amit nem lenne túl okos dolog leírni, most ebben a helyzetben.
Álmomban:
Buszon utazunk, szeretteimmel, katonák állnak a busz közepén, őriznek minket. Érzem a rettegést, a bizonytalanságot. Mind sírunk, félünk. Nem tudom hová visznek minket, hallgatunk. Tudom, hogy bombázás elől telepítenek ki minket, a gyerekek sírnak, éhesek, koszosak... Akkora bennem a rettegés, nagyon félek, félünk mindannyian...Erre felébredek...Szerencsére, mert még álmomként is szörnyű volt átélni, remélem nem kerül rá sor hogy mindez a valóságban is megtörténjen velünk....
En is bizom benne, hogy minden rendben lesz Veled, korulotted.Es nagyon egyutterzek azokkal akiknek hasonlot a valosagban at kell elni:(
VálaszTörlésKöszönöm Ágnes! :(
VálaszTörlésKöszönöm Ágnes! :(
VálaszTörlés