Csernobil ma

Körlevélként kaptam, ám úgy éreztem a képek másokat is érdekelhetnek...

Két hét a pusztában, Budapest, nyár, palócok 1.

Gyorsan repül a nyár, peregnek a napok, tartalmasan, hol munkával, hol pihenéssel telve.

Az idei nyár sem különbözött semmiben a tavalyitól, idén is nagyon vártuk a bugaci puszta rendezvényét, az Ősök napját, amit közvetlenül - a nekem személy szerint szívem csücske - a Magyarok Országos Gyűlése követett, amelynek idén nem Bösztör-, hanem Apajpuszta adott otthont. A helyszínváltozás azonban semmit sem rontott a rendezvény színvonalán. Na, de kezdjük az elején....

Idén első alkalommal került megrendezésre a Palóc Világtalálkozó, ami egy csodálatosan meghitt, bensőséges rendezvény volt, amelynek Bátonyterenye, vagy ahogy mi egymás között elneveztük "Bátony-nyenyere" adott otthont:)). Fotók sajnos nem készültek, mert a nálunk lévő gép lemerült:((... Leírhatatlanul gyönyörűséges palóc népviseleteket láthattunk, meseszép, gazdag programok tömkelege várta az ide kilátogatókat.

Augusztus első hétvégéjén a bugaci puszta vendégszeretetét élveztük, ahol immár több éve visszatérő vendégek vagyunk. A 3 napos rendezvény alatt értékes ismeretekkel gazdagodtunk, találkoztunk régi ismerősökkel, élveztük a vásári forgatag leírhatatlan hangulatát. Éjjel harcoltunk az elemekkel, de mégis az élmény páratlan volt, s esténként bizony csak a szemünk világított a puszta porától, de ezt sem bántuk...

Gyorsan elröppent a 3 nap, s az előre megfontolt forgatókönyv szerint utunk Budapestre vezetett, vagy ahogy mi fogalmaztunk "visszatértünk a civilizációba":)). Itt rögtön konstatáltuk, hogy bizony a parkolási díj a csillagos eget veri, s nagyon nehezen találtunk fizetetlen parkolóhelyet,ami mivel 3 napot készültünk maradni nem volt mellékes szempont. Aztán ezen gyorsan túlléptünk s élveztük a jól megérdemelt pihenést, a város hangulatát, nagy kedvencemet a Duna partot...

Mire feleszméltünk persze ez a 3 nap is elszaladt, s mi nagy várakozással telve indultunk életünk harmadik MOGY-jára. Ugye az idei helyszín Apajpuszta volt,voltak fenntartásaink a helyszínváltást illetően, de ezek a szervezők rátermettségét látva hamar elillantak.  Nem zavarta ez szerintem a látogatókat sem, nem úgy, mint a 2000 forintos parkolási díj, igaz 3 napra... Idén is szemet gyönyörködtető kézműves sátrakat sok sok mesébe illő dolgot láthattunk. Nehéz átadni, pontosabban nem is lehet az ott tapasztalható érzést. Hallottam, ahogy valaki telefonon beszélt és azt mondta: " Ezt egyszer látni kell!" Igaza van....

Folytatása következik...

Beregszászi gyújtogatás: mit üzen a hallgatás?

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi irodájának felgyújtása kapcsán azonban sajnos azzal kell foglalkoznunk, hogy miről és miért nem írnak az ukrán nyelvű portálok, vagy ha mégis, miért csak úgy, ahogy.
Mint emlékezetes, július 24-én hajnalban az ismeretlen elkövető – vagy elkövetők – egy téglával betörte (betörték) a szövetség görbe utcai, nemrég kiürített székházának utcára nyíló ablakát, gyúlékony folyadékot locsolt(ak) szét a helyiségben, majd meggyújtotta (meggyújtották) azt. Szerencsére a lángokat viszonylag rövid idő alatt sikerült eloltani, így a károk az eset súlyosságához viszonyítva szerényeknek mondhatók. A történtek erkölcsi és politikai következményei azonban beláthatatlanok lehetnek.
A legfeltűnőbb az volt, hogy az egyébként minden rendkívüli esetet majdhogynem élvezettel kitárgyaló kárpátaljai internetes sajtó ébersége ezúttal milyen egységesen „kihagyott". Előkelő helyen, a politikai hírek között egyedül a mukachevo.net portál foglalkozott az üggyel. A magyar vonatkozásban máskor oly „aktív", az ukrán nacionalista Szvoboda párthoz közel álló zakarpattya.net.ua viszont csak a háztartási tűzesetek között intézte el két sorban a beregszászi gyújtogatást, míg a többiek – néhány kivételtől eltekintve – még ekként sem számoltak be a történtekről.
A mukachevo.netnek is meglehetősen furcsa volt a hozzáállása az ügyhöz, hiszen a magyar közszolgálati hírügynökségre, az MTI-re hivatkozva számolt be a történtekről, amire az elmúlt években nem volt túl gyakran példa. A portál eljárása azért is érthetetlen, mert tudomásunk szerint saját tudósítója van a Vérke-parti városban.
A fentiekből kitűnik, hogy a kárpátaljai ukrán internetes sajtót pártállástól függetlenül kényelmetlenül érintette az eset. Egyesek talán azért vannak zavarban, mert arra gondolnak, hogy mi lesz, ha bebizonyosodik, hogy a nacionalisták keze van a dologban. Másoknak esetleg az járhat a fejükben, hogy az eset akkor sem vet jó fényt a hatalomra, ha netalán kiderül, hogy „csak" holmi bűnöző elemek álltak bosszút ezen a módon például azért, mert korábban nem kaptak vízumajánlást a KMKSZ-től, vagy egyszerű kamaszcsínyről van szó.
Csakhogy ilyenkor a hallgatásnak is üzenete van. Mert ha a támadás érdekvédelmi szervezetet, pártot ér, s nem zárható ki a politikai háttér, vonatkozás, akkor a homokba dugni a fejünket és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, egyenértékű annak beismerésével, hogy társadalmunkban bevethetők a politikai küzdelemben efféle eszközök, s a közösség nem tiltakozik ellenük, nem ítéli el, nem közösíti ki automatikusan azokat, akik ilyesmire vetemednek. A hallgatás azt üzeni, hogy vannak esetek, amikor pártirodára támadni elítélendő dolog, s van, amikor bocsánatos bűn, nem egyéb közönséges garázdaságnál; azt üzeni, hogy nincs határ a bűnözés és a politika között.
Esetünkben nem helytálló az az érvelés, miszerint várjuk meg, mit mond, mit nyomoz ki a rendőrség, s ráérünk majd akkor háborogni, tiltakozni, ha kiderül, hogy valóban van politikai vonatkozása az ügynek, mert az elmúlt évek tapasztalatai arra vallanak, hogy a rendőrség, s úgy általában az igazságszolgáltatás a kárpátaljai magyarságot ért atrocitások felderítése és megítélése vonatkozásában nem különösebben eredményes és szigorú. Ha arra gondolunk, hogy máig nem került rendőrkézre a beregszászi Petőfi-szobor felgyújtója, hogy hónapok óta bottal ütik a nyomát a hatóságok azoknak a szélsőségeseknek, akik magyar gyerekeket inzultáltak március 15-én Ungváron, hogy a vereckei magyar honfoglalási emlékmű három felgyújtója közül a bíróság csupán egyet ítélt el, s az is csak felfüggesztett büntetést kapott, akkor nem lehetnek vérmes reményeink a mostani esettel kapcsolatban sem.
A hallgatás a mostani esetben azért is üzenetértékű, mert nem vet gátat a rosszindulatú találgatásoknak és rágalmaknak, amelyek hasonló esetekben mindig felbukkannak az internetes híradásokhoz érkező olvasói kommentárok között, s amelyeket gyakorta többen olvasnak, mint a tulajdonképpeni hírt, amelyre reagálnak. A mukachevo.net szóban forgó cikke alatt például a KMKSZ némelyik ellenfele már arra célozgat, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet esetleg maga gyújtotta fel az irodáját hírkeltés véget, vagy azért, hogy az esetet a nacionalista Szvobodára kenhesse. Aki tehát hallgat, az cinkosságot vállal azokkal, akik semmitől sem riadnak vissza politikai céljaik elérése érdekében.

Forrás
karpatalja.ma

Első házi készítésű bodzalimonádénk....

Udvarunkon van egy szép nagy bodzabokor, így nagyon is kézenfekvő volt a dolog, hogy bodzaszörpöt készítsünk. Régóta készültünk, húztuk halasztottuk a dolgot, aztán csak lekerültek a bokorról az elképesztően bódító illatú virágok:)). Csomó receptet találtam a neten, végül mégis úgy döntöttem, hogy a finom nedűt a saját ízlésem szerint készítem el, s milyen jól tettem, derült ki utólag:))....

Olyan 15 darab szép nagy húsos virágot szedtünk le a bodzabokorról, amiket alaposan megmosva beleraktam egy kb 8 literes fazékba. Felöntöttem őket hideg vízzel, úgy, hogy teljesen ellepje a virágokat. raktam bele 1 kiló cukrot, s mivel citrom épp nem volt odahaza, így egész csomag citromsót. Mint utólag kiderült a citromsó nem csak arra jó, hogy kellemes savanykás ízt kölcsönözzön a finom szörpnek, hanem arra is, hogy az ital megőrizze szép kellemesen sárga színét is.

Kiraktam a fazekat, hogy ne legyen láb alatt, s na mondom várjuk az eredményt. Igazság szerint a neten azt írják, hogy 5 napig kell állnia meleg helyen, nos az enyém mindössze 2 napot állt hűvösön, nem is kavargattam, semmit sem csináltam vele, és 2 nap múltán annyira finom illat csapott meg, ahogy felemeltem a fedőt, gondolván megnézem hogy áll a limonádém, hogy magam is alig hittem...

Nos, ennyire egyszerű a házi bodza limonádé készítése, amit mindenkinek melegen ajánlok, mert egy egészséges, armás, könnyű hűsítő ital egy kis erőfeszítés eredménye:))

Ez a bejegyzésem épp nem otthon születik, de eldöntöttük, ahogy hazaérünk készítünk bodzaszörpöt is télére, hogy legyen, ami segít felidézni a nyárelőt hosszú téli délutánokon, s nem mellesleg szárítottam is meg a bodza virágából, mert nagyon finom gyógyteát nyerhetünk belőle...

Egyenlőre képek nélkül került fel a bejegyzésem, de jövő héten kiegészítem képekkel is!

Egy beregszászi nacionalista vallomása

A beregszászi polgármester-választás előtt néhány nappal a jelöltek kötelességüknek érzik interjúban kiönteni a szívüket potenciális választóiknak.

Talán mert úgy érzik, ezáltal fel tudják tárni, meg tudják mutatni a száraz választási programpontokon túl, a politikában megkeményedett arcbőr mögött rejtőző érző szívű Embert. E kísérletek rendszerint megmaradnak műkedvelő, hatástalan és jellemzően ártalmatlan próbálkozásoknak, ám a nacionalista Szvoboda párt jelöltjének, Vaszil Vovkunovicsnak az interjúja, melyet a zakarpattya.net.ua portál közölt, még ebben a szerény környezetben is szürkén hat, s legfeljebb a magyar olvasókra gyakorol hatást, azokra viszont vérfagyasztót. Sajnos az ukrán nacionalista ukránul megírt interjúja nem sikeredett valami színvonalasra, a szerző ezért arra kéri az olvasót, nézze el neki, hogy fordításkor a lehetőségekhez mérten igyekezett ragaszkodni az eredeti szöveghez, s ezért a magyar mondatok helyenként „döcögősek".

A jelölt mindjárt egy füllentéssel indít, mondván Beregszász legalább annyira ukrán, mint magyar város, hiszen a település nevének Berehovóról Beregszászra változtatásáról kiírt népszavazáson (2010) szerinte „a városlakók többsége a magyar elnevezés ellen foglalt állást", miközben jól emlékezhetünk, hogy a beregszásziak a névváltoztatásra szavaztak. Más kérdés, hogy később az ügy elakadt valamelyik felsőbb instanciánál.

Egyébként Vovkunovics nem rejti véka alá, hogy számára ki a fontos a városban. „Beregszászban nemzettudattal bír az ukrán közösség, a polgárok nagy hányada felsőfokú és szakközépiskolai végzettséggel rendelkezik, akiket a termelés különböző ágazataiba vezényeltek annak idején (ide, mármint Beregszászba – a szerk.). Mi nem itt születtünk, de itt éltük le egész tudatos életünket. A mai Beregszász nyelvét és kultúráját éppen ezek az emberek alakítják, ezért ők az én potenciális választóim."

A nacionalisták jelöltje ebben az esetben a valóságból indul ki, hiszen Beregszász ukrán lakosságának döntő hányada valóban betelepült. Ám az még ma is erős túlzás, hogy „a város nyelvét és kultúráját" ezek az emberek alakítanák, hiszen a maga negyven százalékot meghaladó lakosságon belüli arányával változatlanul a magyarság a település legjelentősebb nemzetiségi közössége. Örülünk, hogy a galíciai születésű Vaszil Vovkunovics nacionalista elvtársaival egyetemben otthonosan érzi magát nálunk, de azért hagyhatna némi levegőt a tősgyökeres beregszásziaknak is.

Talán megbocsátják e sorok írójának az olvasók, ha átugorja az interjúnak azt a részét, melyben a polgármesterjelölt az életútját és a legsürgősebb beregszászi teendőket ismerteti, s mindjárt rátérünk az „eszmei mondanivalóra".

„– Manapság vannak olyanok, akik azzal hozakodnak elő, hogy ön állítólag megzavarja a város életének nyugalmát, különösen bizonyos magyar közszereplőkét" – dobja fel a magas labdát interjúalanyának az újságíró.

Íme a válasz: – Meglehet, így is van, mert én ukrán nacionalista vagyok. Ez pedig annak a szeretetét jelenti, ami a sajátom, s a másénak a tiszteletét – pontosabban a kölcsönös tiszteletét. Sajnos nálunk Beregszászban ez nincs meg. A velünk együtt élők igyekeznek minden módon lealacsonyítani mindent, ami ukrán, kihasználva a helyzetet az országban, amely lényegét tekintve ukránellenes hangulatokat produkál. Mindazonáltal én nem vagyok magyargyűlölő, a családomban sok a magyar. Hangsúlyozni kell, hogy a függetlenné válás után hosszú ideig az ukrán hazafias erők megértették egymást a magyar kisebbség politikai képviselőivel. Viszont amikor nekiláttak elvenni az ukrán gyerekektől az 1. számú középiskolát a Sztefanik utcán a magyar gimnázium számára, megértettem: ez a demokrácia nem az, amire nekem szükségem van. Az iskolát megvédtük egy könyvnek köszönhetően, amely Izraelben jelent meg angol nyelven. Abban tények szerepeltek: ki és mennyit áldozott az iskolára."

Itt ismét meg kell állnunk egy pillanatra, hogy tisztázzuk néhány dolgot. Mindenekelőtt azt, hogy annak idején, a rendszerváltást követően nem elvenni, hanem visszavenni próbálták a patinás épületet az akkor induló Beregszászi Magyar Gimnázium számára, amelynek a céljaira eredetileg épült, miközben az ukrán iskola megfelelő elhelyezése egy pillanatig sem forgott veszélyben. Sajnos nem sikerült keresztülvinni az elképzelést, melynek következtében a magyar gimnáziumnak máig nincs rangjához méltó és a célnak megfelelő épülete. Természetesen azt is meg kell jegyeznünk, hogy az iskola „megvédése" elsősorban nem a helyi „nemzettudattal bíró ukrán közösség érdeme" volt, inkább a rendszerváltás utáni ukrán hatalomé, amely szintén nem volt éppenséggel magyarbarátnak mondható. A történtekhez semmi köze annak a bizonyos Izraelben angol nyelven megjelent könyvnek.

Nem tudhatjuk, vajon milyen kiadványra gondol a nacionalista vezér, ez azonban nem változtat a tényen, hogy az egykori Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium épülete közadakozásból épült a XIX. század végén. S ha már egyszer a politikus igen homályosan fogalmazva azt állítja, hogy abban a könyvben „tények szerepeltek: ki és mennyit áldozott az iskolára", hasonlóan homályosan, ám teljes határozottsággal leszögezhetjük, hogy azt a pénzt bizonyosan nem a második világháborút követően betelepült ukránok adták össze. Magyarán: Vaszil Vovkunovics semmiképpen, senki nevében nem formálhat igényt arra.

Az interjú készítője természetesen felemlegeti a Karpatszka Ukrajina kikiáltásának idei, 74. évfordulójához kapcsolódó beregszászi eseményeket is. Vaszil Vovkunovics ezzel kapcsolatos magyarázata ugyancsak meglepően hat:

– Úgy határoztunk, hogy a Beregszászi Ukrán Gimnáziumra irányítjuk a figyelmet – helyre akarjuk állítani a történelmi igazságosságot. Az embereknek többet kell megtudniuk azokról a személyekről, akik e falak között alkottak 1922–1938 között (a Csehszlovák érában – a szerk.). Többek között Vaszil Pacsovszkij íróról és Vaszil Hrendzsa-Donszkijról, a Karpatszka Ukrajina krónikásáról van szó, aki Pacsovszkij professzortól kapott beutalót a nagy irodalomba. Született egy elképzelés, hogy kezdeményezzünk támogatást iskolások, diákok és tudósok számára, hogy érdekeltté tegyük őket e személyiségek szellemi hagyatékának részletesebb tanulmányozásában. A háború előtti korszakban számos ukrán volt Beregszászban és az ukrán gimnázium sok neves személyiséget nevelt ki. Ennyi az egész! Meg kell szabadulnunk a tudatlanságtól... Ez az akció, amelyet említett, abszolút békés volt."

Hát így... Vaszil Vovkunovics látszólag már nem emlékszik a március 16-án az esti beregszászi utca csendjét felverő „ünneplőkre", párttársaira Kárpátokon innen és túlról, akik fáklyákkal hadonásztak ezen az „abszolút békés" akción, miközben magyarellenes jelszavakat kiabáltak. Vajon csak én nem értem, hogy a magyarellenesség miként hívja fel a figyelmet a beregszászi gimnáziumban alkotó ukránokra?

A legnagyobb probléma mégsem az, hogy a Szvoboda jelöltjének a fentiekből ítélve egy szavát sem lehet komolyan venni. Nagyobb gond, hogy a jelek szerint, sem ő, sem elvtársai nem törekednek a megbékélésre. Az ő világukban nekünk, magyaroknak nem jut hely.

Forrás

http://www.karpatalja.ma 

Mire a fák megnőnek...

Oldalnézetből a fácskák

Regina:))

Amira:))

Zétény:))

Első saját kertünk első termése...

 Ritkán alakul úgy az ember életében, hogy gyorsan egymás után 3 baba érkezik a közeli rokonságba. Nálunk tavaly novemberben érkezett az első, karácsonykor a második, idén februárban pedig a harmadik gyermek.

Ennek örömére döntöttünk úgy idén tavasszal, hogy az ő tiszteletükre ültetünk egy egy gyümölcsfát, stílszerűen a lányok cseresznyét, a kislegény pedig meggyfát kapott "ajándékba":)). Örömmel jelentem, hogy a fácskák megfogantak, élnek, várják, kicsi gazdáikat:))...

Jobbik majális, 2013 /KÉPGALÉRIA/

Hunnia Nemzeti Műhely

Ez is az:)))

Bambulgatás délelőtt...

Vona Gábor könyvbemutatója

Kis mókázás:))

Visszarepültünk az időben...

A hírekkel ellentétben nem csak pár száz ember lézengett

Csak úgy...

Andikával

Kárpátaljaiak a rendezvényen

Hehe, pár száz ember....:)))

Családok tömkelege vett részt a rendezvényen...

Andi és Viki, kissé kócosan és fáradtan....

Meseszép idő, rengeteg ember, kulturált szórakozás...

Távolról...