Háborús álmom

A valóság:

Háborús időket élünk. Tévében, rádióban, interneten sok sok szörnyűség kering, s bizony néha nehéz eldönteni, kihámozni a sok információból a szerintünk igaznak vélt valóságot. Nálunk a családban ritkán, talán túl ritkán esik szó róla, de mégis a háború szelleme óvhatatlanul is átszövi agytekervényeinket, beleivódik a mindennapjainkba.

Amikor első alkalommal kaptunk hírt behívásokról, sokkolt a dolog, amikor első alkalommal láttam géppuskás katonákat állni falun kívül, szintén nem esett jól, most, hogy a falunk központjában naponta 2-3 fegyveres katona ácsingózik, kezükben A4 es formátumú papírlapokkal üvölt bennem a kérdés, mit írnak? Nyilvántartást vezetnek mondhatják sokan. Jó, de miről? A falunkon átmenő forgalomról? Vagy a gépjárművekben ülő személyekről? A kérdés megválaszolatlan...

A feszültség kézzel tapintható. Na de nem is erről akartam írni valójában, csak kikívánkoznak az ember lányából a sorok, és még sok sok minden kikívánkozna, amit nem lenne túl okos dolog leírni, most ebben a helyzetben.

Álmomban:

Buszon utazunk, szeretteimmel, katonák állnak a busz közepén, őriznek minket. Érzem a rettegést, a bizonytalanságot. Mind sírunk, félünk. Nem tudom hová visznek minket, hallgatunk. Tudom, hogy bombázás elől telepítenek ki minket, a gyerekek sírnak, éhesek, koszosak... Akkora bennem a rettegés, nagyon félek, félünk mindannyian...Erre felébredek...Szerencsére, mert még álmomként is szörnyű volt átélni, remélem nem kerül rá sor hogy mindez a valóságban is megtörténjen velünk....

Hétköznapi szösszenet

Soha nem értettem a reklámokat, amelyek különböző vízkőoldókat reklámoznak, sőt kifejezetten butának találtam őket. Ugye, van ez a tipikus "Calgonnal a mosógép is tovább él!"  Nem is értettem mi az, hogy kemény a víz valahol, de ahogy a mondás tartja, való igaz, hogy az ember lánya csak a saját kárán tanul.

3-4 nappal ezelőtt a fél éves garanciás vízbojlerünk bemondta az unalmast, kihívtam a szerelőt, aki kis idő után megállapította, hogy kiment benne a fűtőszál, azaz a lényeg. Na, szétszedte nagy harcok árán, mert le kellett belőle engedni a vizet, ami 80 liter, ugye nem kevés. Miután kivette a fűtőszálat hát bizony én is épp úgy hüledeztem, mint a reklámokban a háziasszonyok! Komolyan nem túlzok, ha azt mondom egy 10 literes vödör bizony 1/3 részig telt meg vízkővel. Döbbentem néztem, mondom te jó ég, hát akkor ezek szerint nálunk ultra kemény a víz! Csillagászati összegért kapott bele Barni egy új alkatrészt, s most azóta nem tudok elvonatkoztatni, mondom, mit lehet tenni a vízbojler megóvása érdekében? Mert az rendben van, hogy a mosógépet hetente tisztítom ecettel és szódabikarbónával, sőt mióta láttam mit tehet a vízkő a fűtőszállal, hetente 2x is tisztítom, de  már előre látom a szomorú sorsát annak is :( A szerelő ajánlotta, hogy szereljünk fel egy vízszűrőt, állítólag az sokat segíthet... Hát nem tudom, lehet ezt fogjuk tenni...


*fotó a netről, de a mienk is pont fix így nézett ki:(

Mindig időszerű...

Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűz Máriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennük szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keserünket.

Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.

"Bizalomdeficit"

Nemrég hallottam ezt a kifejezést az M1 műsorán. A "Házasság hete" alkalmából beszélt egy idősebb házaspár, hogy szerintük miért is fontos a mai rohanó világunkban a házasság intézménye. Egyik alap dolognak, ami a mai rohanó hétköznapokat megrontja a bizalomhiányt nevezték meg.
A bizalom ez emberi kapcsolatok egyik alapköve. A társamba, a családomba, az életembe, a szebb jövőbe vetett bizalom, hit, ugye, egyikőnk számára sem ismeretlen fogalom? Elsősorban azok az emberek tudnak bizalmat szavazni másoknak, akik magukban is bíznak. Ez egy alaptézis. Ha nem bízok önmagamban, nem tudok bízni senkiben sem! Tehát levonható a következtetés, mely szerint az önbizalom az egész életünket meghatározza!

Egy új fogalommal bővült a szótáram: "bizalomdeficit".

Csíráztatás

Gondolom sok hozzám hasonló, kertimádónak viszket már a tenyere, ahogy a februári napsugár meg meg simogat bennünket. Gondolatban egyfolytában tervezem az idei veteményezést, valamint készítem a kertbe való dolgokat, tegnap éppen a krumplit, pityókát, burgonyát, kinek hogy tetszik. Közepes méretű, fa ládát kibéleltem újságpapírral, erre szépen egyenként raktam le a gumókat, amelyekről előzetesen leszedtem a télen nőt csírakezdeményeződést. A gumókat ezután meleg helyen kell tárolni, hogy új, erős csírákat eresszen, 1-2 hét múlva megszórom virágfölddel, ilyen módon szépen meggyökeresedik a gumó és saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az így elültetett krumpliszemek körülbelül 2-3 héttel előbb hoznak termést, mint a simán elültetett társaik.  2 nagyobb ládát készítettem, a többi gumó hagyományos módon kerül elvetésre. Nagyszerű gond, bánat és depresszió űző tevékenység, csak ajánlani tudom mindenkinek!

* fotók a netről

Előmunkálatok a kertben

Mondhat bárki bármit én bizony már napok óta érzem a tavasz leheletét a levegőben, igen, még a hó és a mínuszok ellenére is. Jó, lehet csak "bebeszélem" magamnak, azonban nem lehet nem észrevenni a szép lassan ébredezgető természetet, a hó alól álmosan előbújó hóvirágokat, a nappalok megnyúlását. 
Udvarunkon ugyan néhol még hófoltok vannak, és bizony jövő hétre még hidegfrontot, erős széllökéseket ígérnek, de én már napok óta vágyom a kertbe, gondolatban tervezgetem milyen lesz idén a konyhakert beosztása, mit hová fogok veteményezni, ültetni, készítgetem a magvaimat, van belőlük bőven...

A gondolatot tett követte, mivel ma délelőtt áramszünet volt nálunk, így csizmát rántottam, előszedtem a kerti szerszámokat, és nekiestem a párom által készített borzasztó praktikus, szétszedhető komposztládának, ami színültigtől egy ujjnyival feljebb volt :D  Napok óta kifigyeltem, hogy bizony az alsó fele szépen komposztálódott. Szétszedtem a ládát, leszedtem a komposzt tetejét, oldalra raktam, szépen talicskába kivilláztam az alsóbb rétegeket és a konyhakert termőföldjére talicskáztam őket. Pontosan 15 talicska lett, na nem nagy, de ez szépen fedezni fogja a konyhakert idei trágyaszükségletét. Dolgom végeztével visszaraktam a komposztláda legoszerű oldalait, visszavilláztam bele a maradék cuccot és ültem vissza a dughagymapucolás  mellé, Józsi a kutyánk nagy borjúszemeivel rosszallóan nézett rám, ami nem csoda, hiszen elfelejtettem neki enni adni.



* fotók a netről, fényképezőgép hiánya miatt :(

Gyermekkorom helyszínén

Szakadó esőben sétált a nő, a falu végén, a régi kolhoziroda emeletén lévő postahivatal felé. Az odavezető úton szembesült, szinte mellbe vágta a múlt, a gyermekkora színterére érkezett...

Könnyáztatta szemét lezárva törtek elő az emlékek, a kicsiny kolhozház, a palakerítés, az eperfa alatt álló piros pöttyös ruhás, sárga gumicsizmás kislány, a kerekes kút, a házuk előtt álló öreg víztorony, a domb a házuk előtt, amelyen állva seprűnyél mikrofonban annak idején hangosan énekelt... Mára semmi sem maradt ezekből a dolgokból, mindez csak az emlékeiben él. Nem tudatosan jött erre a helyre, ugye csak a posta, az ügyintézés hajtotta, szinte tébolyultan, mert az élete függött most ezektől a dolgoktól. Mélyeket lélegzett a friss esőszagú levegőből, megdöbbenve vette észre, hogy az utat két oldalról szegélyező, egykor kicsiny fenyők mára bizony sudár öreg fenyőóriásokká nőttek. A fenyőkre nézve újból könny futotta el a szemét, Istenem, fenyők...Annak idején ki gondolta volna, hogy a fenyők hazájában találja meg a másik felét, a társát, a párját, a kedvesét...Ki gondolta volna 30-32 évvel ezelőtt, hogy a fenyők egyszer fontos szerepet töltenek majd be az életében.... 

Szétnézett a gazos területen, ahol egykor a házuk állt, ma semmi nincs a helyén, kivéve az alma és az eperfát. Szemeiből ömlött a könny, szerencsére esett és így senki sem láthatta. Az emlékek őrült erővel törtek rá, zokogva sietett hazafelé, végig a falun. Haza, de hol van az a haza?