A kupak

Volt egyszer egy pillepalack, széles nyakú, olyan típus, amit általában kedvelnek az emberek. Valamikor régebb valamilyen üdítőital volt benne. Sok társával együtt álldogált egy kamra polcán. A különbség mindössze annyi volt, hogy mindegyik pillepalacknak volt "sapkája" azaz kupakja, csak neki nem. A gazdasszonya azonban csak nem dobta ki, hanem várta az alkalmas pillanatot, hogy hátha kerül egy széles kupak, s akkor majd használatba kerül ez a palack is. Telt múlt az idő, a kis palack olykor feledésbe merülve, türelmesen álldogált a kamrapolcon, s várakozott. A gazdasszonya minden egyes alkalommal, amikor bement a kamrába, ránézett, a tenger sok teendője közepette, s arra gondolt, kell szerezzen egy kupakot. 

Egy verőfényes szép napon a gazdasszony a városháza felé igyekezett, nagyon-nagyon sietett, pár perce volt csupán, hogy odaérjen késés nélkül. Ahogy befordult a sarkon, az épület ablakpárkányai épp szemmagasságban voltak. Gondolatai ezer felé csapongtak. Ahogy épp az előtte álló teendőjére koncentrált, egyszer csak megpillantott az ablakpárkányon egy széles kupakot. Szinte megállás nélkül felnyúlt érte és táskája zsebébe süllyesztette, nagyon-nagyon megörült neki. Azonnal az jutott eszébe, hogy lám, csak igaz, a vonzás törvénye milyen szépen, egyszerűen működik az életünkben... Kupakot kértél a palackodnak, s íme itt a kupak!