Keresztlányom 4 éves, aranyos kicsi szöszke mókus. Magyar nyelvű óvodába jár, apuka magyar nemzetiségű, ám anyuka oldaláról a nagymama ukrán. Anyuka ukrán iskolát végzett, anyanyelvi szinten beszéli az ukránt, de hála Istennek az üzenet eljutott hozzá, mert a két gyerkőc közül a nagyobbik, aki már iskolás, magyar iskolába jár, s a kisebbiket is abba készül beíratni.
Nagy dolog ez a mai világban felénk, ahol sajnos az ukrán nyelv egyre nagyobb teret hódít, s egyre több magyar nemzetiségű szülő jut arra a következtetésre, hogy ukrán iskolába íratja a gyerekét, megvonva tőle a magyar identitás kialakulásának azon lehetőségét, amelyet az iskola táplál a gyermekbe a magyar nyelven, irodalmon, s még hosszan sorolhatnám mi mindenen keresztül.
A nagyobbik kislány másodikos, tanítgatja a kicsit számolni egytől tízig angolul és ukránul. Az angol csak sikerül, a kis szöszi perfekt vágja a számokat angolul, de az istennek sem akar ukránul számolni....Nem és kész! Nővérkéje ráripakodik, hogy "Emília, ezt meg kell tanulnod!". Mire a kicsike nagy hetykén visszavág: "Értsétek már meg, hogy utálom az ukránt!". Mire a nővére fegyelmezetten odaszól: "Igen? De hát nagymama is ukrán!" "Akkor őt is utálom!" ordít vissza nagyon mérgesen a kis szöszke négyéves...:D
A jelenet komikus, de egyben némi reménysugár is felvillan, hogy lám lám, a magyar nyelv harcba száll, élni akar....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...