Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. október 15., hétfő

Hun imádság


 Nagyon ajánlom ezt a kultúrkincsünket,mindenkinek meg kell ismerni!
 

Ugye hogy hasonlít a  Miatyánkhoz? Így már talán kitalálható, hogy kiknek volt érdekük titokban tartani a 410-ben keletkezett imádságot, mint ahogy őseink származását,nyelvét, hitét és Kárpát-medencei ősiségünket is. (Szerintem a Miatyánk jelenlegi szövege a Hun imádság latinra, majd magyarra (tehát kétszeri!) fordításának eredménye.
- Tényleg nagyon szép .


Kr.u.410-460 keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva: a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött Hun övvereten, szíjvégen lévő rovásírásos ima gyönyörű. Nem tudom, hogy tudtok-e róla, hogy a szíjvégen talált rovásírásos szövegmegfejtésére Magyar rovásírás szakértőt-nyelvészt kértek fel!!! Előlünk, mégis mindenáron eltitkolták, amíg lehetett.

Istennek hála ma már nem lehet szinte semmit titokban tartani!!
Érdekesség, hogy az 1960-as évek elején szintén KIJEVBEN ((amiről ma már tudjuk, hogy Árpád nagyapja, Álmos őse, ÜGYEK fejedelem, alapította, építette szabír-magyar-várost, híres szabír kovácsiparával. Ott készültek a csodálatos Magyar szablyák. Régészeti feltárás során a Magyar hegyen találtak 9000 darab rovásírással teleírt pergamenpapírt tökéletes állapotban!!!!

A kutató régész Armatov  akadémikus az egészet elküldte futárral a Magyar Tudományos Akadémiának úgy gondolván, hogy mi vagyunk a megfejtésében illetékesek!!! Őt száműzték Szibériába!! A 9000 darab pergament pedig szőrén, szálán eltűnt!!! Mai napig semmit nem tudni róla!!

A finnugristák hallgatnak (vagy lapítanak, mint az a bizonyos a fűben). Ma már kideríthetetlen, hogy megsemmisítették, vagy csak  eltüntették, nem tudni. Talány, kinek, illetve kiknek állt az érdekében???? Óriási, pótolhatatlan veszteség, mert minden bizonnyal, hatalmas és teljesen autentikus információs tömeg állna rendelkezésünkre.
A HAZATÉRÉS vagy HONVISSZAFOGLALÁS előtti, alatti és utáni időkből. S még mennyi minden van, amit eltitkolnak, vagy éppen megsemmisítenek előlünk.
Visszatérve az imához: gyönyörű!!! Nemhiába, mondták a GÖRÖGÖK, hogy a szkíták- hunok - magyarok tudnak a legszebben imádkozni ISTENÜKHÖZ!!!!


 
URUNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDEN NAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET, MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
 
TE KEZED  VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S
LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
                   LEGYEN MINDÖRÖKRE

Forrás
Hegedűsné Márton Erzsébet 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...