Kárpátalján az utóbbi időben sokat próbálunk tenni a székely-magyar rovás népszerűsítése érdekében. Magyarországon autózva mindig örömmel és némi irigységgel töltött el, ha olyan helységen haladtunk át, ahol állt a rovásírásos helységnévtábla, s hála Istennek, megértük azt is, már nem kell Magyarországig autóznunk, hiszen itthon is áll már a Rovás Alapítvány első kárpátaljai helyiségnévtáblája, augusztus 28-án avatjuk a következőt, melyet remélhetőleg még sok-sok tábla követ majd! Nagyon sokunkat ez büszkeséggel tölt el! Dolgozunk rajta, hogy Kárpátalja magyar iskoláiba eljuttassuk a rovásírás tudományát. Nem egyszerű feladat! De mindig van, ami újabb lendületet ad, kitartásra ösztönöz, amikor éppen egy egy ilyesfajta cikkel, vagy negatív hozzáállással találkozom, mint például ma, a rovas.info oldalán...
Lassan megérjük, hogy üldözötté válik, őseink írása, s talán maga az is, aki műveli, vagy tenni próbál érte!
Alig 1 hónapja, hogy a Rovás Alapítvány kiadásában megjelent "Egri csillagok" valamint a "Hét meg hét magyar népmese"c. teljes egészében rovásírásos könyveket koboztak el a Tusnádfürdőn a bálványosi szabadegyetem ideje alatt az oláh hatóságok...Hogy miért? Válasz a mai napig nincs rá...Vagyis ennyi: rasszista, fasiszta, xenofób...Mert ezt olyan jó sok mindenre rá lehet fogni, lássuk a rovásírásra sikerül e?
Hogy erről miért nem cikkezett a magyar sajtó? Rejtély...Pedig nem ártana odafigyelni ezekre az "apró" jelekre! Nem ártana szót emelni a megfelelő helyen, a megfelelő embereknek! Felismerni az a tényt, hogy a rovásírás igenis a magyarságunk, nemzeti identitásunk szerves részét képezi! S igenis használnunk kell, mert van értelme, s kötelességünk mindent megtenni azért, hogy átadhassuk, megmenthessük a következő generációnak!
Hogy erről miért nem cikkezett a magyar sajtó? Rejtély...Pedig nem ártana odafigyelni ezekre az "apró" jelekre! Nem ártana szót emelni a megfelelő helyen, a megfelelő embereknek! Felismerni az a tényt, hogy a rovásírás igenis a magyarságunk, nemzeti identitásunk szerves részét képezi! S igenis használnunk kell, mert van értelme, s kötelességünk mindent megtenni azért, hogy átadhassuk, megmenthessük a következő generációnak!
Íme az ominózus cikk, ami mély felháborodással töltött el:
Hogy egész őszinte legyek, jómagam már azt sem igazán értem, miért is kell a települések határában rovásos helynévtáblákat állítani, azt pedig, hogy a rovásírás „tudománya” a Nemzeti Alaptanterv szerves része legyen (vagyis, hogy kötelező tananyaggá váljon), és hogy alkotmányos védelmet kapjon, enyhén szólva is erős túlzásnak gondolom. Mik ezek?
Szó mi szó, igencsak elkötelezett ember lehet a Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője, ha minden esztendőben menetrendszerű pontossággal veszi elő a mostanság kétségkívül a második virágkorát élő – és Szegedi szerint „több ezer éves múltra” visszatekintő – úgynevezett székely-magyar rovásírás ügyét. Ám amíg a „Tiszteletbeli Székely” címet is birtokló EP-képviselő tavaly pusztán „az elmúlt 40+20 év kommunista-liberális fizikai és szellemi pusztítása” miatt napjainkra jószerivel teljesen feledésbe merült székely-magyar rovásírás (vagy ahogy Szegedi nevezi: hun-magyar rovásírás) iskolai kötelező tananyaggá tételét szorgalmazta, a minapi közleményében már részint az eddig elért eredményeket sorolta, részint pedig újabb ötleteket vetett fel. Szegedi szerint mindenféleképpen örömteli fejlemény, hogy az 1990-ben Erdélyből indult – és a Jobbik által utóbb importált – „rovásírásos táblaállítási misszió” keretében ezidáig már közel 200 helynévtáblát sikerült szerte az országban kihelyezniük, hiszen a székely-magyar rovásírás egyaránt szimbolizálja „a magyar élni akarást az őszinteséget, a magyar lélekből fakadó szeretetet és a kreativitást”. Ez azonban – mondja a képviselő – messze nem elég, ugyanis múlhatatlanul szükség lenne arra, hogy a rovásírás a Nemzeti Alaptanterv része legyen, továbbá, hogy alkotmányos védelmet kapjon, közelebbről, hogy a törvény „...különlegesen szigorú elbánásban részesítse azokat a személyeket, akik a rovásírással kapcsolatos tárgyakat megrongálják, hiszen a magyarságot lelkileg a legmélyebben sértik meg”.
No, már most, nekem – mint történelemtanárnak és mint a régmúlt korok iránt az átlagosál lényegesen jobban érdeklődő embernek – az ég világon semmiféle kifogásom sincs az ellen (sőt), ha valakik hagyományápolással múlatják az időt, mindazonáltal az rovásírással kapcsolatos ügybuzgalmat nem csupán érhetetlennek, de egyszersmind értelmetlennek is gondolom. Ha igazán őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, számomra már ez az egész helynévtábla-állítási mizéria is elég visszás – az emberek többsége ugyanis még hallani se hallott a rovásírásról, a települések határában lévő táblaerdő pedig magyon finoman szólva sem esztétikus –, azt pedig, hogy a rovás „tudománya” a Nemzeti Alaptanterv szerves része legyen (vagyis, hogy kötelezővé anyaggá váljon), és hogy alkotmányos védelmet kapjon, igen erős túlzásnak vélem.
És itt természetesen korántsem arról van szó, hogy valamely lelkes tanár ne szervezhetne olyan iskolai szakkört, ahol a rovásírással ismerkedhetnek meg a nebulók, de addig, amíg a gyerekeink a többi között az idegennyelv-tudás hiánya miatt képtelenek boldogulni a nagyvilágban, igazán fölösleges semmire sem használható tudnivalókkal tömni a fejüket. Arról nem beszélve, hogy – amint egy korábbi írásomban ezt már megjegyeztem – a rovásírás oktatásának semmivel sem nagyobb a létjogosultsága, mint ha mondjuk az íjászat, a solymászat vagy éppen a „táltosmesterség” fortélyait akarnánk elsajáttíttatni a diákokkal. Ami pedig az alkotmányos védelmet illeti..., nos, úgy hiszem, a rovásírásos tárgyak megrongálóit semmivel sem kell szigorúbban megbüntetni, mint mondjuk a köztéri szobrok meggyalázóit; amely műveletben mellesleg a Jobbiknak – lásd Novák Elődék akcióját a Károlyi-szobornál – meglehetősen komoly gyakorlata van. Ettől függetlenül persze, különösebb kifogás nem érheti a párt táblaállítási misszóját. Még mindig jobb ugyanis, ha táblákat avatnak, nem pedig gárdistákat.
Forrás
Az ilyen strangaistvánok és bolgárgyörgyök kora leáldozóban van. Nem szabad egy percig sem bosszankodni idejétmúlt próbálkozásaikon. Sok hűhó semmiért, már a "másik" oldalon sem veszik komolyan őket.
VálaszTörlésViszont résen kell lenni, és az ilyen szellemi senkik állandó piszkálódása mindig arra kell, hogy sarkalljon minket, hogy ne álljunk meg, dolgozzunk tovább!
A rovás az elmúlt néhány évben olyan lendülettel éledt fel, hogy nincs az az erő, ami ezt a szellemet visszagyömöszölné a palackba. És nem is lesz soha!
A töritanár cikkje tanulságos és tipikus, tele manapság használatos fogásokkal. Van itt "aggódás" a magyarság miatt, szélsőséges Jobbik, aki csak rongálni tud, csúnya Gárda, ... . Így már könnyű felismerni, hogy egy nemzetellenes, liberális és sivár lelkületű egyedről van szó.
VálaszTörlésKét érvelést emelnék ki:
1. Zavarja a rovás-tábla, mert már úgyis annyi egyéb van. Tehát gond a negyed négyzetméteres rovás-táblácska, de a több négyzetméteres idióta plakátok, hirdetések százaival nincs probléma. Tehát erre a szénásszekérre már nem fér fel az a kis szalmaszál.
2. Pont egy történelem tanár aki az átlagosnál többet foglalkozik letűnt, még ismeretlen korokkal érvel a rovás ellen, hogy azt úgysem ismerik és semmire sem használható. Hát ez az érv azért elég kemény! Minek tanuljuk akkor pl. az ókori Egyitom történelmét? Kit érdekel Amerika felfedezése? Széchenyi? Az meg ki? Mit foglalkozunk sok millió szerencsétlen elpusztulásával a világháborúk során? Nem kell semmit sem tanulni, maradjunk bunkók! Ez a rovásírás-téma már nem fér bele. Más: miért őrizgetjük a Szent Koronát? Az sem jó semmire. Tanárunk gondolom simán eladná törtaranynak amin vehetne sokkal fontosabb, valamire való dolgokat.
Végezetül elmondható, hogy azért mégis kellenek az ilyen cikkek.
1. Tudjuk hogy a magyargyűlölők még bőven itt vannak és itt rontják a levegőt.
2. A Jobbikot csak megerősíti, hogy jó úton jár és további jó ötletekre sarkallja.
3. Tudom hogy nem szép dolog, de jó látni a szánalmas, elkeseredett vergődést.