Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. január 6., péntek

Tessék követni a kárpátaljai magyarok példáját!

Nagyon érdekes helyzetben vagyunk mi, kárpátaljai magyarok...Több tekintetben is, nos én most egyet emelnék ki ezek közül, ami épp engem foglalkoztat, mégpedig azt, hogy ugye mi itt a Kárpátok alján nem az ukrán állami időt, hanem az ú.n." magyar időt" használjuk.
Nos, mi ebben a fura, merülhet fel sokakban a jogos kérdés? Nekünk ugyan ez már teljesen természetes! De.....


Még jól emlékszem, amikor főleg régebben (mert mostanában már nem igen vannak rendezvények falun, a discot leszámítva) mindenféle falusi esemény úgy volt kiírva, időpont megjelöléssel, hogy: h.i.sz, azaz helyi idő szerint. Ha másmilyen állami rendezvény volt, akkor oda volt írva, hogy: k.i.sz, azaz kijevi idő szerint. Innen tudtuk megkülönböztetni, hogy milyen rendezvényről van szó.


Más országba szakadt magyarok, akik ide érkeznek Kárpátaljára nagyon furának, sőt első hallásra hihetetlennek találják ezt a dolgot.


Példának okáért, Erdélyben bármennyire is  nagy a magyarság aránya, bármennyire is lobog a láng a magyar keblekben, valahogy mégsem jut , vagy jutott idáig eszébe senkinek , hogy a magyar időt használják. Milyen érdekes, nem? 


Az http://erdely.ma- án kalandozva figyeltem fel egy cikkre, ami azt taglalja, hogy 70 év után figyeltek fel rá Bukarestben, hogy a romániai magyarok kétszer is köszöntik az új évet, éjfélkor is meg 1 órakor is...http://erdely.ma/autonomia.php?id=107383


Nos én a helyükben mindösszesen egyszer, mégpedig tényleg éjfélkor  tenném, milyen dolog ez, hogy kétszer??? Nálunk Kárpátalján, bármennyire is gyengének tartom az erdélyivel szemben az itteni magyar közösséget, fel sem merült például bennem még soha a gondolat, hogy éjfélkor is koccintunk, aztán éjjel egykor újra!


Hozzá is szóltam a cikkhez, hogy nálunk mi a helyzet, s javasoltam, hogy álljanak neki, s próbálják ki ők is! 


Na gondoltam magamban ezek a kommentelők most majd jól lekapnak a "tíz körmömről"!  Erre nagy meglepetésemre, amikor félve megnyitottam újra az oldalt, csak pozitívumként értékelték a hozzászólásomat! Na mondom én még erdélyi embernek okosat nem mondtam....!:))


Szóval csak ezt szerettem volna megosztani Önökkel, veletek, hogy ami nekünk kárpátaljai magyaroknak természetes, az bizony más országba szakadt honfitársainknak egyáltalán nem az!


Ezúton is biztatni szeretnék minden magyar embert, hogy  ne ukrán, román, meg mit tudom milyen időt használjunk, hanem igenis  TESSÉK HASZNÁLNI A MAGYAR IDŐT!!! Magyarok vagyunk, saját kultúránkkal, írásjelkészletünkkel és nem utolsósorban magyar idővel is küzdhetünk a megmaradásunkért!



4 megjegyzés:

  1. Kedves Viktória!

    Igaza van abban amit a fentiekben leír, a székely emberek és az erdélyi magyarok is használhatnák a Csonkahoni időt, a Románia idővel szemben. Viszont van egy pontosítani való. A világon sok időzóna létezik és nem ritka az olyan sem, hogy míg az ország egyik felében egy időzóna van, a másik felében más időzónát használnak. Mivel Nagy Magyarország, szerencsére mint neve mutatja nagy volt, nem biztos, hogy ugyanazon időzónát használnánk akkor sem, ha újra vagy még mindig egy helyre tartozna. Engedtessék meg ezért a székely embereknek, hogy ünnepeljenek egy székely és egy magyar éjfélt is.

    Tisztelettel,
    Székely Figyelő

    VálaszTörlés
  2. Kedves Székely Figyelő!

    Bevallom, nem értek teljesen egyet Önnel!

    Ugyan logikus az, amit Ön mond, de felmerül a kérdés, akkor sz Ön értelmezése szerint a "székely éjfél" a román éjfélt jelenti? Mert a magyar éjfél az teljesen egyértelmű, hogy mit takar....

    Ugyan vitatkozhatunk itt időpontokról, székely vagy magyar "éjfélről", a lényegen mit sem változtat...

    Sajnos itt az az eget rengető probléma, hogy lassan már nem lesz székelység, aki a "székely éjfélt" tudná ünnepelni, hogy az Ön szavaival éljek....

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viktória!

    A válasza végén rá tapintott a lényegre. Úgy gondolom, hogy a játszma még nincs lejátszva és ha ráébresztjük az embereket arra, hogy ne a pénzre, politikára, hanem a családra figyeljenek, akkor lesz még szebb magyar és székely jövő!

    Üdvözlettel,
    Székely Figyelő

    VálaszTörlés
  4. Én bármit hozzon is a sors, a székelység pártján állok!

    Adja Isten, hogy így legyen!

    Üdvözlettel,
    Váradi Viktória

    VálaszTörlés

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...