Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. január 30., hétfő

"Ultramodern" alkoholteszt ....avagy ukrán módra

Egy Kárpátaljára látogató szlovák férfitől egy merőben „ultramodern" alkoholteszt eredménye alapján vették el a jogosítványát és a kocsiját az ukrán rendőrök.
Az egyik cseh információs portálon megjelent beszámoló szerint az Ukrajnába tankolás céljából átrándult szlovák állampolgárt a hazaúton gyanúsították meg az ukrán közlekedési rendőrök, ittas vezetés gyanújával. Elmondása szerint az egyenruhások kiszállították a kocsijából, majd az Európában megszokott alkoholszonda helyett egy trombitává összetekert újságba kellett lehelnie.
A szimatolás során a rendőrök megállapították, hogy előzőleg alkoholt fogyasztott, és ez ellen nem volt apelláta. A helyszínen elvették a jogosítványát, és lefoglalták az autóját, így gyalog volt kénytelen hazatérni. Odahaza azonnal panaszt tett a külügyminisztérium illetékeseinél. Ľuboš Schwarzbacher szlovák külügyi szóvivő szerint az újságpapír alkalmazása még Ukrajnában is szokatlan módja az alkoholfogyasztás megállapításának.
Az ügyben panaszt emeltek, ám az ukrán hatóságok nem tágítanak. Szerintük a rendőrök az előírásoknak megfelelően jártak el, és egyértelműen bebizonyosodott az alkoholfogyasztás ténye. A „trombitás" szlovákra most bírósági tárgyalás vár Ungváron, mely során megállapítják majd az ittas vezetés miatt kiróható bírság összegét, melynek befizetését követően visszakaphatja a kocsiját.

Saját vélemény némi kiegészítéssel:
Itt szeretném megjegyezni, hogy egyáltalán nem pártolom az ukrán rendőröket, hisz mindannyian tudjuk, főleg,a kik részt veszünk napi szinten a közlekedésben, hogy megérik a pénzüket....De...
Jelzem, hogy legújabban a magyar rendőrök, határrendészek is megérik a pénzüket, tisztelet a kivételnek! Néhány nappal ezelőtt a Barabás - Mezőkaszony közúti határátkelőnél léptem be az anyaországba, s hát mit mondjak? Nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, lekezelően, egyáltalán a formaruhához nem méltó hangnemben beszéltél velem a barabási kirendeltség egyik munkatársa....
Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy éljünk törvény adta lehetőségeinkkel, s ha úgy érezzük sérelem ért bennünket, akkor tessék jelezni a megfelelő hivatalok felé! Legyen szó Magyarországról, Ukrajnáról! Én is ezt tettem....


Kapcsolódó
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...