...decemberi pillanatkép

Ungvár...Hideg, zimankós szél fütyül, az égen hófellegek gyülekeznek. Délután 14 óra, magyar idő szerint, de olyan, mintha legalább 16 lenne. Érdektelen arcok futva vágtatnak  keresztül a piacon, nem nézve se jobbra, se balra...érthető...fáznak.Én is rettenetesen fázom, szorosabbra húzom magamon a kabátomat, szerencsére vastagon öltöztem, de még így is érzem csontjaimban a hideget.

Egyre többen beszélnek arról, hogy visszatartották a nyugdíjakat, fizetéseket...Nincs pénzük az embereknek...Ezt mintegy alátámasztani kívánva öreg anyóka közeleg felénk, mindkét kezében 1-1 baba ül. A babák szépek, jó állapotban vannak....Mindenkihez odamegy s akcentus nélküli magyar beszéddel kínálja portékáját. Senki tudomást sem vesz róla, mindenki odébb hajtja....Az anyóka nem adja fel, odamegy egy játékot árusító szintén idősebb emberhez, aki fennhangon ismét csak elzavarja, mondván, hogy ne rontsa az üzletét így Mikulás- este előtt....Ekkor értem meg, hogy az anyóka pont ezért hozta ki régi féltve őrzött kincseit, remélvén, hogy így ünnepek előtt könnyebben túl tud adni rajta. Hozzám is odajön, jól megnézem magamnak...Tisztán felöltözve, látszik, hogy valamikor jómódú lehetett, félszeg mosollyal az arcán kínál nekem Fülest. "Tessék csak ideadni" - mondom neki... Örömteli mozdulatokkal kotorászik a táskájában, mire elém rak 4 darab, az 1980 as évekből származó újságot - kifogástalan állapotban...Megtapintom a lapokat, szinte elérzékenyülök, hiszen gyakorlatilag velem egyidősek....Megvásárolom őket, 70 kopek darabja, mondja ő, ami olyan 20 forintnak felel meg... S mondja, hogy otthon még rengeteg van, amit szeretne eladni, mert nincs pénze, a nyugdíjat nem adták, enni csak kell, s nem ülhet ölbe tett kézzel, s egyébként is ő már sokszor átolvasta őket....Rápillantok a kezében lévő babára - 1986 ez áll a talpán...Sajnos nem vettem meg, pillanatnyi elmezavaromban, pedig meg kellett volna...Bevallom szégyenkezve vettem meg az újságokat, én szégyelltem magam azok helyett is, akik visszatartják a nyugdíjakat....Megbeszéltük, hogy hoz még nekem régi lapokat, régi könyveket, mert kell a pénz, én pedig már most azon gondolkodom, hogy készítek neki egy élelmiszercsomagot, meglepetésképpen...

Az újságok itt vannak az ágyam mellett, mostanában sokat olvasok, amikor megérintem őket, szinte a 80-as években érzem magamat, olyan jó érzés olvasgatni, s visszarepülni az időben...Csak azon gondolkodom, hogy a néninek vajon nem e volt nehéz megválni, tőlük, mert látszik rajtuk, hogy takaros rendben voltak felfűzve, s elrakva az utókornak...nekem....

Ukrajnában ilyen egy egyedülálló, a 80-as éveit taposó  nyugdíjas helyzete. Ide jutott, hogy nincs mit ennie... A néni csak egy a sok közül....S ki tudja hányan lehetnek még....