Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. december 20., csütörtök

Észrevételeim az asszimilációs folyamatról


Többször írtam már a kárpátaljai magyar közösségben zajló asszimilációs folyamatról, annak káros hatásairól, amit kárpátaljai magyarként nap mint nap a bőrünkön tapasztalunk. Hogy ez mennyire igaz, erre viszont csak a napokban jöttem rá, amikor egyenesen saját magamon tapasztaltam és éreztem, hogy bizony ha tudatosan nem figyelek oda engem is beszippant az asszimiláció örvénye. Mire is gondolok egész pontosan?

A munkám olyan, hogy naponta használom az ukrán és az orosz nyelvet is, hát kisebb túlzással állíthatom, hogy egész nap  szinte ezen a két nyelven beszélek, kisebb nagyobb megszakításokkal. Eleinte gondot okozott, ugyanis más tudni egy nyelvet, és más a mindennapokban használni, megtanulni használni azt. Én mindig azt hittem magamról, hogy jól beszélem az ukránt és az oroszt is, ám amikor olyan környezetbe kerültem, ahol napi szinten használni kellett, bizony voltak fennakadások, amiket sikeresen leküzdöttem. Az agyam állandó "edzésben" van, mert folyamatosan váltogatok 3 nyelvet, de mára már annyira megszoktam, hogy természetessé vált. Olyannyira természetessé, hogy az asszimilációs gépezet késznek érzett engem is rá, hogy szép ügyesen elragadjon...

Mindig zavarónak éreztem, sőt inkább mondjam úgy, hogy felháborítónak, ha valaki magyar létére mindenféle "jövevényszavakkal" tarkította a magyar anyanyelvünk gyönyörű tárházát. Gyakran találkozom olyanokkal, akik a mindennapi életben is napi szinten használják az ukrán szavakat beleszőve a magyar beszédbe, rendre fel is háborít és ki is javítom őket! A minap fodrásznál ülve egy rég látott idős nénivel beszélgetek, aki színmagyar nemzedékekre visszamenőleg, s azt mondja, hogy a kórházban a "kolinámba adták az injekciót". Mondom neki, hová? Azt mondja :"Hát a kolinámba!" S hogy: "Jajnézdmegtejány, hogy rám ragadt az ukrán beszéd, hát a térdembe!" Kolina - térdet jelent magyarul. Tehát a kórházban eltöltött 2 hét annyira meghatározó volt a 75 éves idős hölgynek, aki egész életét magyar közösségben élte le, hogy hazajön, s hirtelen térde helyett kolinája lesz! Na ez!

Más az, amikor valaki beszél egy adott nyelvet, vagy egy adott nyelven is gondolkodik. Nos kérem szépen bevallom becsületesen, hogy magamon is észrevettem ezt. Oda jutottam, hogy nem csak beszélem a nyelvet, hanem a gondolataimba láthatatlan féregként belebújnak az ukrán szavak, s a gondolat ukránul születik meg! Nem gyakran szerencsére, mert észrevettem és tudatosan küzdök ellene! De ez az igazság, hogy a minap felsóhajtok magamban, s nem: "Ó, édes Istenem!" hanem: " Oj, Bozse moj!"volt a gondolatom. Ettől nagyon megrettentem, s beláttam, hogy ha az ember lánya sokat tartózkodik idegen nyelvű közegben, bizony rend szerint beindul az asszimilációs gépezet és ha nem vigyáz, magába szippantja, olyan alantasan, hogy észre sem veszi!

Meg kell találni a helyes egyensúlyt nem a nyelvhasználat miatt, hanem saját magunk miatt! Továbbra is fenntartom, hogy igenis beszélnünk kell az államnyelvet, mert nélküle nem boldogulunk. De nagyon óvatosan kell kezelni mert terjed, mint a pestis, észre sem veszed, s már kolinád, bozséd lesz!

Magyarként törekedjünk arra, hogy megtartsuk tiszta magyar beszédünket, a "jövevényszavak" használata pedig kifejezetten TILOS! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...