Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. március 24., szombat

II. Forrai Sándor rovásírás vetélkedő, Kárpátalja 2012

2012.március 24-én került megrendezésre a Kárpátaljai Cserkészszövetség rendezésében a II.Forrai Sándor nevét viselő rovásírás vetélkedő, Munkácson. Az idei megmérettetésen 16 diák vett részt. A jelenlévőket Popovics Pál, a Cserkészszövetség elnöke köszöntötte. 


A diákok 3 kategóriában indultak, a korosztályuknak megfelelően. Mindegyik tanuló egy egy "fedőnevet" kellett válasszon magának. A versenyzők számot adtak a  tudásukról több szinten is. Első lépésben egy szöveget kellett latin betűsről ősi írásunkra átírniuk. A második feladat rovás szöveg fordítása latin betűsre, majd harmadik lépésként a magyar nyelvben mára már mindennapossá vált, de nem magyar eredetű szavaknak kellett megtalálniuk a magyar megfelelőjét. A legvégén pedig egy rovásszöveget kellett felolvasniuk.



A négytagú zsűrire nem kis feladat hárult....Elég megerőltető volt a 16 versenyző munkájának a kijavítása. Az olvasást több szempont alapján is értékeltük. 


Aztán a végén a pontokat összeadva született meg a végeredmény. Miközben mi sem tudtuk, hogy melyik álnév kit takar... Elég érdekes neveket választottak a versenyzők: LCB, narutó, levéltetű, spongyabob, Táborsátor, harcsa, 77kaktusz......


Álljon most itt a dobogós versenyzők névsora kategóriánként:

I. kategória

      1. Szász Bence Lóránt
2. Popovics Emese

II. kategória

1. Komári Csaba
2. Szűcs Vanda Zsófia
3. Nagy László

III. kategória

1. Nagy  Alexandra

Mindegyik nyertesnek gratulálunk! A helyezést elérő versenyzők értékes könyvcsomagokat kaptak ajándékba, de senki sem távozott üres kézzel, mindenki átvehette a vetélkedő emléklapját. 
A zsűri munkáját megköszönve a Cserkésszövetség egy egy Wass Albert könyvvel kedveskedett a pontozóknak. 
A versenyt követően a rovásírás kárpátaljai helyzetét illető gyakorlati kérdések kerültek megvitatásra.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...