Interjú

A közelmúltban Beregszász néhány iskolájában fakultatív foglalkozásokon megindult a rovásoktatás. A cél az, hogy minél több kárpátaljai magyar gyerekhez eljusson nemzeti kincsünk, a székely-magyar rovásírás ismerete és szeretete. A foglalkozásokat Váradi Viktória tanár, a Rovás Alapítvány kárpátaljai képviselője tartja. Vele beszélgettem eddigi tapasztalatairól.
— Honnan jött az ötlet, illetve miért tartja fontosnak, hogy a kárpátaljai magyar gyerekek rovásírást tanuljanak?
— A rovásírással Erdélyben ismerkedtem meg. Ott fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy ezt a csodálatos dolgot mindenképpen továbbítani kell, s arra a következtetésre jutottam, hogy a „magvetéshez” a legmegfelelőbb közeg az iskola. A rovás eleink írása, nemzeti identitásunk részét képezi, ezért fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerhessék, tanuljanak róla, foglalkozzanak vele. A történelem tankönyvekben pedig csak 1–2 mondatban szerepel, már ha egyáltalán benne van. 
— Mely iskolákban zajlanak a foglalkozások?
— Egyelőre a Beregszászi 3. Sz. Zrínyi Ilona Középiskolában, valamint a 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában zajlanak a foglalkozások, fakultatív módon, heti 1 alkalommal, a tanórák után.
— Hogyan fogadták az ötletet az iskolák vezetői, a tanárok?
— Őszintén bevallom, hogy amikor Kovács Dezsővel, Kovács Béla EP képviselő irodavezetőjével felkerestük az iskolákat az ötlettel, meglepődtem az igazgatóság pozitív hozzáállásán. Teljes mértékben az ügy mellé álltak. Mindkét iskolában a könyvtárossal vagy a szervezőtanárral tartom a kapcsolatot, velük egyeztetünk, mikor melyik időpont a legmegfelelőbb a tanulók számára. 
— Milyen korosztállyal foglalkozik? Van-e sok érdeklődő?
— Igen, elég sok gyerek érdeklődik a rovásírás iránt. Az elfogadott álláspont az, hogy az írás megismertetését 3. osztályos kortól érdemes elkezdeni. Akkor már nem áll fenn a veszélye, hogy a gyerekben összekavarodik a latin betűs és az ősi írásmód. Tehát e szerint az elv szerint 3. osztálytól foglalkozom a gyerekekkel. A Zrínyi Ilona középiskolában rendszerint 10–12 gyerek vesz részt a foglalkozásokon, főként 5–7. osztályosok. A Kossuth Lajos középiskolában lényegesen több, mintegy 35 3–5. osztályos tanuló volt kíváncsi a rovásírásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az iskola cserkészbázis, és itt már sokan tisztában vannak az alapokkal. Érdekes módon a legtöbb gyereket az motiválja, hogy majd titkos levelezéseket tudjanak folytatni társaikkal.
— Most, hogy már volt néhány foglalkozás, mit tapasztalt, milyen a fogadtatás a gyerekek körében?
— Abszolút pozitív fogadtatásról tudok beszámolni. Mindenkit izgalommal tölt el egy-egy új betű megismerése, egy-egy rovással leírt szó „megfejtése”. Eredetileg 45 percesre terveztük a foglalkozásokat, de a gyerekek többször maguk kérik, hogy ne hagyjuk abba. Ez nagy dolog! Igaz, engem köt az időbeosztásom, hiszen várnak a következő iskolában…
— Hogyan reagáltak a szülők?
— A szülőktől még nem kaptam visszajelzéseket. Bár volt egy fiúcska, aki megjegyezte, hogy ő ugyan szívesen járna a foglalkozásra, mert a barátja is jár, de az anyukája butaságnak tartja, és úgysem lesz belőle semmi haszna… Remélem, ez a példa nem lesz általános, és a szülők is büszkék lesznek a gyerekeikre, akiknek ezáltal szélesedik a látókörük, új dolgokat ismernek meg, s nem utolsó sorban a magyarságtudatuk is erősödik. 
— Hogyan tanítja a gyerekeket? Van valamilyen speciális módszertana a rovásoktatásnak?
— Általában játékos formában tanulunk. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ne érezzék kényszernek a tanulást, hanem szívesen tegyék. A betűket nem a latin ABC szerint tanuljuk, hanem az egyszerűség sorrendje alapján, tehát az egyszerűbb betűtől haladunk a bonyolultabb felé. Szavakat alkotni már az első foglalkozáson megtanult betűkből is tudnak, s ez mindig nagy élmény jelent nekik. Az oktatáshoz egyaránt használom a Rovás Alapítvány Rovás alapismeretek, valamint Szondi Miklós Róni tanulok c. könyvét, valamint ötleteket merítek Friedrich Klára Rovásírás és szakköri ötlettár c. munkájából is. Az oktatás módszertana folyamatosan fejlődőben van, naponta szerzek új tapasztalatokat, formálódom magam is.  
— Mennyi idő alatt lehet megtanulni írni-olvasni?
— A rovásírás nagyon hamar elsajátítható. Én magam például mindössze 1 hét alatt tanultam meg. Az olvasás elsajátítása, mint ahogyan a latin betűknél is, több időt vesz igénybe. De gyakorlással ez is gyorsan megy. Én azt gondolom, hogy aki napi fél órát foglalkozik vele, 1 hónap alatt megtanul írni-olvasni. 
— Hol tudnak majd gyakorolni a gyerekek? 
— Mára már, hála Istennek, elég sok rovásírásos könyv van forgalomban, amiből gyakorolhatnak az ahhoz kedvet érzők. A Rovás Alapítvány gondozásában megjelent az első teljes egészében rovással íródott Gárdonyi-mű, az Egri csillagok, valamint kimondottan gyerekeknek Illyés Gyula Hét meg hét magyar népmese c. könyve, továbbá már kapható az Újtestamentum is rovásírással. Szóval, aki akar, talál magának olvasnivalót. Ezenkívül, hála a fejlett technikának, az inteneten is rengeteg rovással íródott anyagot találhatnak az érdeklődők. 
— Ön hol tanult meg róni?
— Mint már említettem, Erdélyben ismerkedtem meg a rovásírással. Egy alkalommal Csíkszereda felé utaztam a vonaton, amikor egy diákcsoport telepedett le mellém. Az egyik lány számomra akkor még furának tűnő jeleket rajzolt egy papírra, majd megmutatta a társának, és jót mulattak rajta. Furcsálltam... Aztán beszédbe elegyedtünk, és megkérdeztem, hogy mik is ezek a jelek? Ők elkezdtek mesélni... Nos, ez volt az első találkozásom a rovásbetűkkel. Aztán a párom is folyékonyan tudott írni-olvasni, ahogy ő fogalmazott, „székelyül”. Tőle kaptam ajándékba az Egri csillagokat rovásírással. Ő felütötte a könyvet és elkezdte folyékonyan olvasni a számomra akkor még elképzelhetetlenül nehéznek tűnő jeleket. Csodáltam érte. Akkor döntöttem el, hogy ezt bizony nekem is meg kell tanulnom. Így is lett, azóta a szerelmesévé váltam rovásnak, s bevallom, nagyon büszke vagyok erre a tudásomra, annak ellenére, hogy sokan csodabogárnak tartanak. 
— Tervezi, hogy máshol is tart majd foglalkozásokat?
— Több iskola is jelezte, hogy nyitottak a rovásoktatás fakultatív befogadására, tehát igény van rá. Most úgy néz ki, hogy én hosszabb időt fogok külföldön tölteni, ezért keresem az utódomat, akinek át tudnám adni a stafétát. Remélem, sikerül megtalálnom, mert semmiképp sem szeretném, ha az oktatás abbamaradna.
— Köszönöm a beszélgetést!


Szemere Judit interjúja a Beregi Hírlapnak