Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2012. március 11., vasárnap

Márciusban újra kezdtük.....avagy rovásírásos helyiségnévtábla avatás Mezőváriban


A 2011. márciusában megkezdődött szép hagyomány hála Istennek töretlenül folytatódik Kárpátalján. Büszkén jelenthetem, hogy ma, 2012. március 11-én újabb rovásírásos helyiségnévtáblával gazdagodtunk, sorrendben a negyedikkel. Így elmondhatjuk, hogy Beregszász, Mezőgecse és Bene után, immár Mezőváriban is áll 6000 éves írásműveltségünk ékes bizonyítéka, a Rovás Alapítvány egységes helyiségnévtáblája.


Az ünnepség a mezővári református templomban kezdődött, ahol az istentiszteletet követően Szondi Miklós, rováskutató tartott rövid betekintést a rovásírás világába a gyülekezetnek. Az istentiszteletet követően kivonultunk a helyiségnévtáblához, hogy ünnepélyes keretek között felavassuk azt. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe mezővári lakosságát, akik szép számban voltak jelen az eseményen, hiszen az egész avatás alatt szakadt a hó, s márciushoz képest meglehetősen hideg volt. 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gyüre Csaba parlamenti képviselő úr, Zán Fábián Sándor a beregszászi egyházkerület püspöke,  mezővári polgármestere, Szondi Miklós rováskutató, Kovács Dezső irodavezető, valamint a Rovás Alapítványt e sorok írója képviselte. 


Elsőként a község polgármestere fejezte ki örömét a rovásírásos helyiségnévtábla állítással kapcsolatban, megköszönte a táblaállításhoz nyújtott mindenfajta segítséget a község valamennyi lakosának, valamint Kovács Béla EP képviselő úrnak, kinek jóvoltából az egyik tábla ajándékként került a község tulajdonába.

A Rovás Alapítvány üdvözlő sorait, a Rovás Alapítvány kárpátaljai képviselőjeként magam adtam át a táblaavató közösségnek. 





Ezt követően Zán Fábián Sándor emlékeztette a lakosokat, hogy ez a tábla nem csak örömmel és büszkeséggel kell eltöltse az itt élő embereket, hanem kötelezettséggel is jár. Legyenek méltóak mindig hozzá, magyar szellemben neveljék a felnövekvő nemzedéket, s aki elhalad a tábla mellett mindig  legyen büszke rá, hogy egy olyan nemzethez tartozik, amelynek ősi írásműveltsége van.

Gyüre Csaba parlamenti képviselő beszédében buzdított, hogy merjünk magyarnak lenni, felvállalni a magyarságunkat, s a rovásírásos helyiségnévtábla állítás egy nagyon fontos lépés a magyar megmaradáshoz vezető úton. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő magyar kormányok remélhetőleg tartalommal töltik majd ki a magyar állampolgárságunk tényét.


Ezt követően sor került a tábla leleplezésére, ami a szakadó hóesésben nem kis feladatnak bizonyult...
A rendezvény záróakkordjaként a KRISZ együttest hallgathattuk meg, aki csodás énekükkel emelték az esemény színvonalát.


Az avatóünnepség a székely, valamint a magyar Himnusz eléneklésével ért véget.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...