Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2011. június 27., hétfő

Érdekpolitika?

Egy ukrán internetes kiadvány szerint Ukrajna vezetése minden lehető módon igyekszik az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország kedvében járni, hogy a magyarok előtti „hajbókolás" fejében vízummentességet kapjon Európától.

Az internetes kiadvány szerint azonban Magyarország jelenleg olyan politikát folytat a szomszédos országokkal, köztük Ukrajnával kapcsolatban, amely feszültséget gerjeszt a régióban és ellentétes az ukrán nemzeti érdekekkel. A kérdésről a hírportál által megkérdezett szakértő, Dmitrij Timcsuk, a kijevi Katonai-politikai Kutatások Központjának igazgatója elmondta: Magyarország irányvonala ma kifejezetten a szomszédos országokban élő nemzettársak támogatására irányul, egészen az egy tömbben élők területi autonómiájának a kezdeményezéséig terjedően. Mint kifejtette: a kettős állampolgárságról szóló törvény múlt évi elfogadása mellett – amely az Ukrajnában élő magyaroknak, csakúgy mint a hasonló román jogszabály az ukrajnai románoknak, szabad mozgást biztosít az EU területén – Magyarország vezetése gyakorlatilag meghirdette a szomszédos országokban élő magyarok autonómia-küzdelmének és asszimiláció elleni harcának, valamint a Kárpát-medencei kulturális terjeszkedés fokozásának a támogatását.
Timcsuk elmondása szerint az ilyen magyar politika – tekintettel a Kárpátalján élő magyarok számára – közvetlen fenyegetést jelent Ukrajna nemzetbiztonságára nézve. Ugyanakkor az Ukrajnáénál jóval kisebb katonai-politikai súllyal bíró országok nem riadnak vissza attól, hogy adekvát módon reagáljanak, mint ahogy a Magyarországhoz fűződő viszonyának rendezésére irányuló törekvései ellenére Szlovákia is teszi a magyar terjeszkedéssel szembeni fellépés érdekében – fogalmazott.
„Ukrajna viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyja a nyilvánvaló veszélyt. Mi több, az EU-hoz való törleszkedés érdekében Kijev - nyugtalanságának a kifejezése helyett - azt hajtogatja, hogy nagy a barátság Magyarországgal, és nincs semmilyen probléma, amely zavarhatná a kétoldalú együttműködés fejlesztését" – zárja írását az ukrán hírportál
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...