" Műmagyarság"

A tegnapi napot olyan emberek társaságában töltöttem, akikkel nem vallok egy nézetet gyakorlatilag sem politikai, sem vallási  meggyőződés tekintetben. Ismerősök ők, nem barátok és egy szolid esküvő kapcsán jöttünk össze. Az asztalnál ülve, nevetgélés közepette kérdezi tőlem az ismerősöm férje, hogy: " Te, milyen ünnep van ma, láttam pár embert a városban, nemzeti színű, meg valami fura fehér - piros sávos zászlókkal mentek valamerre...." Ránézek, gondoltam viccel, hiszen magyar ő is, a felesége is két aranyos kislányuk van, akik már iskolások. A választ fontolgattam magamban, s várom, hogy elmosolyodik és szól, hogy természetesen csak viccel, s tudja, hogy június 4. a Trianoni gyásznap. De nem így történt...Visszakérdezek, hogy te milyen nemzetiségűnek vallod magadat? A válasz: " Természetesen magyar vagyok!" Nézek ki a fejemből értetlenkedve, s némileg rendreutasítóan mondom neki, hogy Józsikám, hát ha magyar vagy, akkor illik tudnod, hogy ma 91 éve darabolták fel Magyarországot a trianoni békediktátum értelmében, a piros - fehér sávos zászló pedig az Árpád - sávos lobogónk. Rám néz, azt mondja ő még erről sosem hallott! De úgy egyébként meg a fenét sem érdekli ez a történelmi hacacáré, neki jól megy a vállalkozása, s nem törődik ilyen baromságokkal. A lányait  is ukrán iskolába adta, hadd tanulják meg a nyelvet, igaz együtt tanulni nem  tud velük, mivel ő egy árva szót sem ért ukránul....De a magyar állampolgársági kérelmet mindenesetre beadták,  hiszen ők azért csak "magyarok"!
Vacsora előtt nem sokkal felálltam, s mondtam, most el kell menjek egy megemlékezésre, de aztán visszajövök. Mindenki egy emberként, értetlenkedve fordult felém, hogy megőrültem?! Már, hogy képzelem, hogy itt hagyom a lagzit, ahol ráadásul én voltam a tanú egy megemlékezés kedvéért? Természetesen elmentem....
Útközben azon gondolkodtam, hogy hová jut így Kárpátalja magyarsága, hiszen nem a velem szemben helyet foglaló fiatal pár az egyetlen, akinek fogalma sincs Trianon tragédiájáról. Az emberek élik a hétköznapi megszokott életüket, a gyerekeiket ukrán iskolába íratják, s felháborodva néznek rám, amiért megjegyeztem, hogy én soha nem adnám a gyerekemet ukrán iskolába! Ez egy külön tragédia, amikor a szülők a "jobb élet reményében" idegen nyelvű iskolába járatják a gyerekeiket....Tudatosan "elukránosítják".
De ahogy a megemlékezés helyszínére értem, rájöttem sokan, nagyon sokan vannak, akik vagy nincsenek tisztában a magyar történelem ezen gyászos dátumával, vagy nem akarnak tudomást venni róla, vagy egyszerűen tudják, de nem érdekli őket. A helyszínen mindössze ha 15 ember lézengett...
Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy színmagyar község lakossága a magyar határtól mindössze 5-6 km-re, ekkora érdektelenséget tanúsít Trianon iránt.

Ezt a megjegyzést ma találtam a Facebookon, s ez is azt mutatja, hogy óriási az érdektelenség:

Edit Deák-Csornyij

NA,MOST JÖTTÜNK MEG A BEREGSURÁNY-ASZTÉLY HATÁRÁTKELÖRÖL,A TRIANONI MEGEMLÉKEZÉSRÖL....HÁLA KOVÁCS DEZSÖNEK,ÁT TUDTUNK MENNI,VOLTUNK TELJES ÖTEN....MIT MONDJAK,SZÉGYEN,HOGY A SOK FACEBOOK-MAGYARBÓL NEM VOLT AKI KÉPVISELJE KÁRPÁTALJÁT,BEREGSZÁSZT...ENNYIT A "MAGYAR" ÖSSZETARTÁSROL....A JÓNEVELÉSEM NEM IGAZÁN ENGEDI MEG,HOGY KIMONDJAM,AMIT MA ESTE GONDOLTAM :((


Hát tényleg szégyen, nincs ezen mit szépíteni!