Saját fotó
Bótrágy, Kárpátalja, Ukraine
Élni és élni hagyni....

2011. június 2., csütörtök

Mit jelent számomra magyarnak lenni, itt Kárpátalján?

A Nemzetközi Szent György Lovagrend somogyi és zalai priorátusa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel tavaly hirdette meg tehetségkutató versenyét „Mert én magyarnak itt születtem” címen a magyar tannyelvű iskolák 8–16 éves diákjainak szavalat, népdal, néptánc, valamint esszéírói és rajz kategóriában. 


Elgondolkodva olvastam egy diáklány sorait, amelyeket megosztok a kedves olvasóval is itt a blogon. "....
De az ukrán kormány mégsem olyan szigorú a magyarokkal szemben, mivel megengedte, hogy az érettségi teszteket anyanyelvünkön, magyarul tegyük le. Engedélyezi a magyar nyelvű iskolák működését, támogatja őket, és biztosítja a magyar nyelvű tankönyveket. Nem tiltja meg a magyar szót, pedig megtehetné......"


Felmerül a kérdés, hogy miért kell hálás legyen egy magyar iskolát végzett és a sorokból kiderül, hogy frissen érettségizett diáklány az ukrán államnak, amiért az " megengedte, hogy az érettségi teszteket anyanyelvünkön, magyarul tegyük le." Egyáltalán magyar iskolával a háta mögött, hogy érettségizhet valaki ukránul?! Ezért talán nem illet köszönet senkit! Ez abszolút egyértelmű kell legyen: magyar iskola után - magyar érettségi! 


Arról, hogy az ukrán állam mennyire "támogatja" a magyar iskolákat jobb nem beszélni...Köztudottan gyakorlatilag semennyire...

Egyébként gratulálok a pályamunkához, ezen részétől eltekintve szép munka! 

Íme az egész pályamű:


"Gyakran elgondolkodom azon, hogy mit is jelent számomra magyarnak lenni, itt, a szülőföldemen, nem messze Magyarországtól - Kárpátalján. Magyarnak lenni nemcsak azt jelenti, hogy magyarnak születtünk, ez azt jelenti, hogy tudunk magyarul, ismerjük történelmünket, kultúránkat, nemzetünk eszméit, és mindig, minden körülmények között kitartunk mellette. Számomra ez jelenti azt, hogy magyarok vagyunk.
Nagy László azt írta: „Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.". Ha nem tanulunk magyarul, akkor nem is vagyunk igazi magyarok. Ha eltávolodunk szülőföldünktől, ha többé nem is hallunk magyar szót, akkor sem fogjuk elfelejteni a magyar nyelvet. Mert aki egyszer magyar volt, az az is marad, akármennyire próbálja is ezt elfelejteni, elrejteni.
Büszke vagyok magyarságomra, arra, hogy Kárpátalján élek. Itt a magyarok élete nehéz, de mégis könnyű. Nehéz, mert be akarnak minket olvasztani, el akarják feledtetni velünk kultúránkat, történelmünket. De ez nem fog sikerülni, mert a magyar mindig is egy harcos nemzet volt. Harcolt a szabadságáért, történelméért, kultúrájáért, harcolt azért, hogy a magyar magyar maradhasson. Történelmünk ismerteti velünk, hogy itt, Kárpátalján is sok harc folyt azért, hogy a különböző nemzetek ne foglalják el területeinket. Ennek bizonyítéka a Munkácsi és az Ungvári vár, az Uzsoki- és a Vereckei-hágó. Sok híres magyar gróf, festő és költő is megfordult itt. Munkácson Zrínyi Ilona, Zrínyi Miklós és II. Rákóczi Ferenc is járt, illetve ott született és alkotott a híres festőnk, Munkácsi Mihály. Nevét az egész világ ismeri, és mi büszkék lehetünk rá, hogy egy olyan ember, mint ő , közénk tartozik. Beregszászban és környékén járt Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor és még sokan mások. Kárpátaljai látogatása alatt Petőfi verseket is írt, melyek szerencsére ránk maradtak.
Manapság a hivatalokban a magyar szót nem értékelik annyira, mint az ukránt, pedig évekkel ezelőtt Beregszászban és környékén az ukránok képezték a kisebbséget. De nemcsak a hivatalokban kell már manapság ukránul beszélni, ha csak vásárolni megyünk, már akkor is tudnunk kell a nyelvet, mert egyes ukrán árusok, akik nem tudnak magyarul, felháborodottan néznek ránk, hogy mi miért nem tudunk ukránul, amikor kötelező lenne. De nem az államnyelv a legfontosabb, hanem az, hogy ne felejtsük el, és büszkén, felemelt fővel használjuk anyanyelvünket, a magyart.
Másrészt viszont könnyű magyarnak lenni. Hiszen egy közösségben élünk, melyben tekintettel vagyunk a másikra, segítünk egymásnak a bajban, és számíthatunk a mások segítségére is. De az ukrán kormány mégsem olyan szigorú a magyarokkal szemben, mivel megengedte, hogy az érettségi teszteket anyanyelvünkön, magyarul tegyük le. Engedélyezi a magyar nyelvű iskolák működését, támogatja őket, és biztosítja a magyar nyelvű tankönyveket. Nem tiltja meg a magyar szót, pedig megtehetné. Ám nem érne el vele semmit, mert mi akkor is magyarul szólalnánk meg. De nemcsak az ukrán kormány, hanem a magyar is figyelemmel kísér minket, hiszen a mi szívünk mégiscsak oda húz. És tudjuk, hogy mi oda tartozunk, ha területileg nem is, de lelkileg mindenképpen.
De ez nem elég. Nap mint nap bizonyítanunk kell, hogy erősek vagyunk, összetartunk. Minket nem lehet csak úgy beolvasztani, eltiporni, mint más nemzeteket. Mi erősek vagyunk. Küzdenünk kell azért, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk, hogy megmaradjon nyelvünk, kultúránk.
Illyés Gyula azt írta, hogy a szónak hatalma van, ezt az élet minden nagy pillanatában tudjuk. Akkor szólaljunk fel ezért. Hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.
Magyarok vagyunk! És azok is maradunk! Nyelvünk 2500-3000 éve létezik. Azóta magyarok vagyunk. Első írásos emlékünk 1050-ből származik, ez a Tihanyi Apátság alapítólevele. Ez hosszú idő, és ha ennyi éven keresztül sikerült megőrizni magyarságunkat, akkor ne adjuk azt fel, küzdjünk érte.
Higgyünk magunkban, népünkben, nemzetünkben. Legyünk büszkék arra, akik vagyunk, arra, amit elértünk és még elérhetünk. Ne hagyjuk eltiporni azt, amink van, és főképp ne hagyjuk elfeledni azt, amink volt: a történelmünket, kultúránkat, költészetünket! Mert csak így lehetünk egészen magyarok, olyanok, mint az őseink."
                                                                                                        Borbély Katalin
                                                                                    9.évfolyam 




Forrás
http://www.kmmi.org.ua/news?menu_id=2&ar_id=240

2 megjegyzés:

  1. Az írásomból nem derül ki ugyan, de a pályamunka a második helyen végzett...

    VálaszTörlés
  2. Azt az ominózus pár sort kivéve, amelyben arról van szó, hogy hálásak kell legyünk olyan dologért, amit megtilthatnának, mert létszámban felülkerekedtek a magyarokon, de mégsem tiltanak meg, kifelejtve az egyenletből azt a tényezőt, hogy rablott területről van szó, amely a Szent Koronához tartozott valamikor és a mostani bitorlói sokkal több jogot élveztek akkor, mint a kárpátaljai magyarok manapság, egészen jó írás. Persze vannak benne pontatlanságok, de nem lényeges, hiszen a belém sulykolt hazugságoktól én sem abban a korban szabadultam meg, mint a tanulmány írója.

    VálaszTörlés

Légy kedves és csak a tárgyhoz szólj hozzá! Köszönöm...